Vitatott OEP-árpolitika

Legfeljebb minimális mértékben emelkedne a vényre kapható gyógyászati segédeszközök ára jövő év első felétől az egészségbiztosító tervei szerint. A segédeszközök gyártói máris tiltakoznak a biztosító intézkedései ellen.

2002. 11. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelenlegi árát tartaná fenn a támogatott gyógyászati segédeszközök többségének az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Kőrössy Péter főosztályvezető elmondta: annál a néhány terméknél lehet kisebb áremelés a jövő év első felében, amelyeknél a gyártási költségek emelkedése azt indokolja. Számítanak arra is, hogy egyes segédeszközök olcsóbbak lesznek. Az árcsökkentésért „cserébe” a gyártók bizonyos termékét a biztosító szerepeltetné a közgyógylistán, amivel jelentős forgalmat garantál.
A biztosító által támogatott segédeszközök körébe elsősorban a választékbővítés céljából kerülhetnek be újak jövő év elejétől, hogy mennyi, azt még nem tudni. Teljesen új, valamely sérült emberi funkciót pótló termék támogatására a biztosító szándéka szerint legfeljebb az év közepétől kerülhet sor. Úgy tudjuk: a segédeszközkasszát emelni szándékozó költségvetési módosító indítványok esetleges elfogadásával év közben még lehetőség nyílhat árváltoztatásra.
Mezei Zoltán, a Gyógyászati Segédeszköz-forgalmazók Országos Szövetségének elnöke szerint az OEP árpolitikájával egyenes az út afelé, hogy az olcsó, silány termékek lepjék el a piacot. Támogatás híján a rászorulók három éve nem juthatnak korszerű segédeszközökhöz. Leszögezte: termékeik nem hatósági árasak, a biztosító által meghatározottnál magasabb áron is forgalomba kerülhetnek, aminek a terheit a betegek viselik majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.