Bennfentes kereskedelem

2002. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem érdemes időrendi sorrendben haladni a 2002. évben történt tőkepiaci események között, mivel az elemzők szerint minden 2001. szeptember 11-től datálható. Az biztos, hogy a World Trade Center lerombolása mérföldkő volt a tőkepiacok, a gazdaságpolitika, a külpolitika terén, de nem szabad elfelednünk az idei év nagy botrányait, az Enron-csődöt, a WorldCom, a Xerox, a United Airlines és a Conseco esetét. A világ legnagyobb és legerősebb gazdasága úgy működik, mint egy beteg méhkaptár. Az amerikai gazdaság lassan leküzdötte a recessziót, majd néhány hónap múlva az európai országokat támadta meg a gazdasági kór.
Amint sikerült rendezni a könyvelési botrányokat az USA-ban, rögtön kiderült, hogy az európai cégek vezetői is meghamisított gazdálkodási adatokkal manipuláltak. Persze továbbra is az USA viszi a pálmát, ahol a bennfentes kereskedelmet komoly szankciókkal próbálják meg visszaszorítani, de maga a volt pénzügyminiszter és a tőzsdefelügyelet napokban lemondott elnöke is a korrupciós, azaz bennfentes csapatban játszott. Bush elnök a befektetők bizalmát szigorított számviteli szabályokkal, új pénzügyminiszterrel próbálja meg viszszanyerni. Elemzők viszont felvetik a kérdést, hogy ki lehet-e szűrni egyáltalán a kozmetikázott könyveléseket, és hogy lehet-e bennfentes kereskedelem nélküli tőzsdéről beszélni. A napokban Franciaországban kapott pénzbüntetést Soros György egy bennfentes részvénytranzakció miatt. Valójában mindig a tőkepiacok sajátossága volt a részvényvásárlásra vagy -eladásra ösztönző hír, amit főként azok tudtak felhasználni, akik elsőként megismerték, vagy akik az információkat szolgáltatták. A hír, a pletyka és a bennfentes információ mind-mind azt szolgálja, hogy tulajdonosa, megismerője haszonra tegyen szert. Ha belegondolunk, akkor a bennfentes információk nélküli tőzsdén valójában a részvények értéke szinte csak a negyedéves eredmények publikálásának napján vagy egy felvásárlás pillanatában mozdulna meg, hiszen nem lenne sem árfelhajtó, sem árromboló erő, s nem lenne spekuláció sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.