Hullámvölgyben a BÉT

Szűnni nem akaró háborús félelem borzolja a tőkepiacok befektetőinek kedélyállapotát. A spekulánsak már lassan fél éve arra várnak, hogy mikor dönt valaki arról, legyen-e Bagdad elleni katonai offenzíva vagy sem. Míg a részvénytőzsdék nehezen viselték a bizonytalanságot, addig a nyersanyagpiacok érezhetően komoly hasznot kovácsoltak a huzavonából. A problémát a múlt héten sem sikerült megoldani, pedig már maga Bush amerikai elnök is sokat tett azért, hogy az iraki vezetést jobb belátásra bírja. A részvénypiacoknak nemigen tetszett a csütörtöki Bush-beszéd, ám Colin Powell amerikai külügyminiszter szerdai nyilatkozatát viszont túl „langyosnak” titulálták.

2003. 02. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már-már drámainak tűnt az elmúlt tőzsdei hét Budapesten, de végül a pénteki emelkedő árfolyamú kereskedés csillapította a pesszimista hangulatot. A múlt hét a Budapesti Értéktőzsdén néhány extrém kivétellel a nemzetközi trendeknek megfelelően zajlott. A hét elején a Richter gyorsjelentése erőteljes lökést adott az akkor még optimista piacnak, de a hét további részében – péntek kivételével – nem tudtak győzedelmeskedni a vevők a gyengítő hatású nemzetközi trendek felett.

Hétfő

Kedvező hangulatban, az előrejelzésekkel megegyező irányba indult el a hét Budapesten: az akkor még napfényes, de hideg idővel együtt ébredhettek a piaci szereplők a Richter által közölt tavalyi évre vonatkozó eredményekre. A brókerek reggelire a tejeskávé és a croissant mellé a gyógyszergyártó cég gyorsjelentését kapták, s míg fogyasztottak, addig rájöhettek, hogy a „ha hétfő, akkor Richter” szlogen jegyében gyorsan kell cselekedni. Még azelőtt kellett lépni, mielőtt a konkurens brókerek komolyabb drágulást nem idéznek elő vételi ajánlataikkal a Richter- papírok árában. A hét első napján a Richter vitte a prímet, az amúgy ötmilliárd forintos forgalmú tőzsdei kereskedés során a gyógyszergyári papírok kétmilliárd forintnyi érdeklődés mellett 4,35 százalékkal drágultak. Mivel a gyorsjelentés semmi negatívot, sőt inkább kedvező adatokat tartalmazott, ezért a piac úgy döntött, hogy a közeljövőben publikálandó többi blue chip eredménye sem lehet rosszabb, mint a Richteré. Az egymást gerjesztő hatás nem maradhatott el, a befektetők – már akik nem kaptak jobb áron Richtert, mint ahogyan tervezték – megrohamozták a többi nagy kapitalizációjú likvid részvényeket. A vételi oldal erősödésének az lett az eredménye, hogy a Mol–Matáv kettős is a növekedő árú papírok névsorában kötött ki.

Kedd

Az „amit ma eladhatsz, ne halaszd holnapra” szlogen jegyében kedden piacra dobtak a magyar és a nemzetközi befektetők minden olyan részvényt, amin volt valamennyi haszon, de a „háziasszonyszakasz” nem egy esetben még a veszteséges eladásoktól sem riadt vissza. Reggel arra eszmélhettek a Deák Ferenc utcai befektetők, hogy már 15 centiméteres a hóréteg vastagsága, a spekulánsok meg sorban adták el részvényeiket. Az előrelátók már reggel gyengülésre spekuláltak, mivel látták, hogy az amerikai tőzsdék nem jobb lábbal fognak „felkelni”. A BUX nagy nehézségek árán szinte előző értékére tudott visszaemelkedni, de a korábbi napon olyan nagyon sztárolt Richtert ezúttal eladták a befektetők – hasznot realizáltak, vagy csupán kiszálltak –, így a cég részvényei egyúttal komoly gyengítő hatást gyakoroltak a piacra. A Richter 2,58 százalékot csökkenve zárta a napot. Hasonlóan visszaesett a Matáv-részvények árfolyama is.

Szerda

Szinte megállás nélkül zuhogott a hó a hét közepén, de a BUX sem volt rest gyengülni. A hóhelyzet ugyan szerdáig nem hatott a tőzsdére, de a nemzetközi bizonytalanság és az egymást érő Irak-ellenes nyilatkozatok erős gyengítő hatást okoztak. A magyar tőzsde indikátora újból lefelé görbülve zárt. A vezető részvények közül ezúttal a Richtert támasztották fel a befektetők. Talán kiderült, hogy mégsem érdemes eladni – már megvan az eredmény, azt már nem veheti el senki – a gyógyszergyári papírokat, míg a többi blue chiptől a kétséges eredmények miatt meg kell szabadulni egy rövidebb időre. A spekulánsok pszichéjét nem fejtheti meg senki, a Richter mindenesetre 0,56 százalékkal drágult, szemben a Matáv–Mol–OTP hármassal. Ahogyan a Richterbe, úgy a Pannonplastba is visszatért az élet: a „műanyagrészvények” 13,5 százalékkal drágultak. A nemzetközi parketteken eredményes korrekciós hatások érvényesültek, a DAX 3,53 százalékkal, míg a FTSE 2,5 százalékkal zárt előző értéke felett.

Csütörtök

Az elemzők jóslata bevált, a BUX és a többi nagy tőkepiac a hét utolsó kereskedési napja előtt újból bezuhant. A csütörtök azzal telt, hogy a spekulánsok újból eladtak minden kézzelfogható részvényt. A DAX 2,8 százalékot, az FTSE 2,2 százalékot zuhant, a BUX megúszta 1,2 százalékos gyengüléssel. A magyar piacon a 4,28 milliárd forintos forgalom során a vezető részvények ezúttal kivétel nélkül gyengültek. A Matáv 2,21 százalékkal 753, a Mol 2,37 százalékkal 5140, az OTP 0,28 százalékkal 2134, a Richter 0,04 százalékkal, 13 495 forintra esett vissza. A tőkepiacok Bush amerikai elnök beszédének köszönhették bezuhanásukat. Az elnök minden eddiginél agresszívabban adta tudtára mindenkinek, hogy az amerikai nép nevében elhatározta magát az iraki háború megindítására. Sokan úgy vélik, hogy Bush és Huszein csupán szóbeli csatát vív, és egyelőre a bagdadi vezető áll nyerésre. Ez a felállás a katonai akcióval valószínűleg megváltozik, de annak időpontját még mindig homály fedi. A Bush-beszéd csupán arra volt jó, hogy a nyersanyagpiacokon újból „fellángoljanak” az árak.

Péntek

Egy részvény – a Richter – kivételével az összes vezető papír drágult a hét utolsó tőzsdei kereskedési napján; a forgalom 2,6 forintot jelzett. A Matáv 3,98 százalékkal, a Mol 1,17 százalékkal, az OTP 1,45 százalékkal erősödött. A Richter 1,78 százalékkal, 13 255 forintra gyengült. Elemzők szerint a BÉT eleve elvesztette varázsát a befektetőkkel szemben, amikor kiderült, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lesz. A magyar tőkepiacon általában bennfenntes kereskedésből, a felvásárlásból és az elhintett piaci pletykából lehet hasznot húzni. Ezekre a megállapításokra jó példa az OTP-vel kapcsolatos UBS ügy híre, a Inter-Európa Bank körüli pletykák, a Phylaxiával kapcsolatosan megjelent találgatások és az eddigi legszínvonalasabban megtervezett kommunikációs valós értékeket hiányló árfolyamfelhajtó Humet- kampány. A magyar piacon lassan már csak az tőzsdézik, aki legalább egy nappal korábban ismeri a Magyar Tőkapiacban megjelenő közlemények tartalmát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.