Rekordot ért el az olaj világpiaci ára

2003. 02. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egynapos csökkenés után a héten tovább nőtt a nyersolaj világpiaci ára, ez alól a tegnapi nap sem volt kivétel. Elemzők szerint az olaj árfolyamának emelkedését azok a félelmek vezérlik, amelyek esetleges olajhiányt, vagy a mostaninál magasabb árfolyamot jósolnak. Mindeközben az OPEC azt nyilatkozta, hogy szükségtelen a túlzott előrelátás és a készletek feltöltése, hiszen a kartell tagjai képesek lesznek a fogyasztókat kielégíteni még az iraki háború esetén is.
Az OPEC március 11-i értekezletén elemzők szerint esetleg a kitermelési kvóta megemeléséről dönthetnek a tagok. A nyersanyagpiacokon tevékenykedő brókereknek az a véleményük, hogy az iraki háború alkalmával a nyersolaj ára 42 dolláros hordónkénti szintet is elérheti, ami elsősorban az ipari felhasználóknak és a polgároknak okoz majd nehézséget. Az olaj túlzott drágulása eredményeként a létszükségleti élelmiszer-ipari cikkek ára is emelkedhet. A szakértők attól félnek, hogy az arab országok úgy segítik Irakot a háborúban, hogy kitermelésük csökkentésével a nyersolaj árát megdrágítják. A túlzottan magasra szökött olajár viszont Amerikának és a NATO-tagoknak nem kedvezhet, mivel a katonai akció során jelentős mennyiségű olajszármazékot használnak fel.
Tegnap Londonban a West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj-kurzusa 12 éves csúcsra emelkedett arra a hírre, hogy az amerikai készletek továbbra sem nőttek, sőt a fűtőolajkészlet drámaian lecsökkent.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.