Sokan gondolták azt, hogy a hét közepén végre korrekció kezdődhet az európai tőzsdéken is, de azok, akik ilyen gondolattal éltek, tévedtek, az európai részvények árfolyamai döntő gyengülésen estek át. Lefelé mozdultak az amerikai árak is tegnap nyitáskor, a nap egyik meglepetését az IT szektorban tevékenykedő kis cég, a Pumatech 7 százalékos megugrása okozta. A tengerentúlon amúgy a kereskedelmi minisztérium közzétette, hogy az USA kereskedelmi mérlegének hiánya januárban 41,1 milliárd dollárt tett ki. A várakozások 43,3 milliárd dollárról szóltak. Decemberben 10,6 százalékos növekedés után rekordszintre nőtt a mérlegek hiánya.
A magyar parketten nyitás után néhány percig felfelé mozgott a BUX árfolyamgörbéje, majd a nemzetközi trendeknek megfelelően csökkenés következett be. Az index délben 7143 pontig zuhant, majd onnan erőtlen javulással próbálkozott felívelni. A próbálkozás sikertelen maradt, a BUX 31 pontot csökkenve, a 7200 pontos szinten akadt fenn. A forgalom alig haladta meg a 4 milliárd forintos szintet. A nap nyertese a 7,4 százalékkal megugró Zalakerámia és a 7 százalékkal dráguló Pannonplast lett. Pletykák szerint a Zalakerámia két fő tulajdonosa, az Arago és az Általános Értékforgalmi Bank megállapodott abban, hogy melyikük veszi meg a kerámiagyártó céget. Várhatóan az Arago száll ki a Zalakerámiából, és az ÁEB fogja birtokolni a többségi tulajdont. A két cég együttes tulajdoni hányada meghaladja az 51 százalékot. Amennyiben igazak a pletykák, akkor valakinek felvásárlási ajánlatot kell tennie a közkézen forgó Zalakerámia-papírokra.
Ugyan megígérte, de Magyar Péter nem jelentett be semmit