Bele erősített a Matáv

2003. 04. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedvezően indult a kereskedés tegnap a tőkepiacokon. Az árfolyamok javuló trendjét az indukálta, hogy kedden az amerikai indexek a negatív tartományból kitörve több mint egy százalékot nőttek. Az európai piacokra kedvezően hatott a japán Nikkei 225 index enyhe, szinte leheletnyi javulása is. Az európai parketteken már nyitáskor jelentkezett az amerikai hatás, a londoni FTSE késő délutánig 1,36 százalékkal múlta felül előző értékét, a DAX viszont nem követte a City-t és enyhén gyengült. A német piacon az előző nap közölt Infineon- veszteség, valamint az SAP negyedéves adatai miatt kezdtek eladni a befektetők. Az SAP-t még a Morgan Stanley leminősítése is sújtotta.
Budapesten aránylag magas, 9,5 milliárd forintos forgalom mellett kereskedetek a befektetők, a BUX a nyitáskori 16 pontos előnyét tovább növelte zárásig, és végül 84,22 pontos növekedéssel 7856 ponton fejezte be az üzleti napot. A nap nyertese a Matáv lett, amit a Pannonplast és a Richter követett. A távközlési papírok 23 forinttal erősödtek arra a hírre, hogy az S&P a cég hitelbesorolását megerősítette. A Pannonplast 2,5 százalékkal, a Richter 2 százalékkal drágult. Az új vezérigazgató által irányított Rába viszont a friss hírre nem reagált, és 5 forinttal gyengült. Elemzők már korábban megjegyezték, hogy a Rába akvizíciós célpontként sem utolsó, ezt a véleményt igazolta az a hír, hogy a Wallis Holding vezérigazgatója Bajnai Gordon is helyet kapott a cég új igazgatóságában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.