Előírás háziorvosoknak

2003. 06. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kulturáltabb betegfogadási rendszert kell kialakítaniuk a háziorvosoknak. Az egészségügyi tárca szerint ehhez segítséget nyújt az az egymilliárd forint is, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár biztosít számukra. A juttatással azt az egyenlőtlenséget korrigálnák, ami abból adódott, hogy a tavalyi 50 százalékos béremelés fedezete idén beépült a teljesítményarányos finanszírozásba.
Rácz Jenő, a szaktárca helyettes államtitkára elmondta: egy, a jövő héten kormány elé kerülő rendelet szerint a háziorvosok kötelesek lesznek – legalább a rendelési idő egy részében – előjegyzés alapján fogadni a betegeket. Biztosítaniuk kell a rendelőben a kulturáltabb várakozás körülményeit is. Ehhez nem kell feltétlenül hívóberendezést telepíteniük, elegendő egy sorszámtöbb elhelyezése is – tette hozzá. A megyei egészségbiztosítási pénztárak ezt ellenőrizni fogják, s adott esetben a betegek után juttatott díjazásuk felét vissza is tarthatják. Különböző szponzorok jelezték: mobiltelefon-csomagokkal vagy hívóberendezésekkel támogatnák a programot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.