Orvosok százai már el sem indultak a 2002-es önkormányzati választáson, egy jogszabály ugyanis kimondta: nem lehet helyi képviselő az, aki – illetve akinek gazdasági társasága – a képviselő-testület valamely szervével vállalkozási, megbízási vagy munkaszerződésben áll. A Magyar Orvosi Kamara már akkor úgy értelmezte a törvényt, hogy a gazdasági összefonódások megelőzését célozó összeférhetetlenségi szabály az alapellátásban dolgozókra nem vonatkozik. Az orvosok ugyanis nem az önkormányzattól kapják a finanszírozásukat, hanem az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, a helyhatósággal csak a feladat ellátására szerződnek – érveltek. Bíztak abban, hogy még az előző választások előtt módosítják a vonatkozó törvényt, vagy az Alkotmánybíróság hoz számukra kedvező határozatot. Döntés nem született, így azoknak, akik sikerrel szerepeltek a 2002-es voksoláson, választaniuk kellett. Sokan lemondtak politikusi szerepvállalásukról, de voltak, akik a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak. Döntés még itt sem született.
Most három fideszes képviselő ismét kísérletet tett önálló indítvány formájában arra, hogy az öszszeférhetetlenség megszűnjön. Beadványukat tegnap az Országgyűlés egészségügyi bizottsága is napirendre vette, de az általános vitára való alkalmasságról a szavazást kormánypárti kérésre elnapolták.
Praxis és mandátum a jövőben együtt?
A következő önkormányzati választásokon a képviselői és polgármesteri megbízatást szerző háziorvosoknak és fogorvosoknak már nem kellene eldönteniük, hogy helyi politikusként dolgoznak vagy gyógyítanak, a két feladatot ugyanis egyidejűleg láthatnák el – tartalmazza három fideszes képviselő indítványa.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!