Csúcson a BorsodChem

2003. 07. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korrekciós hangulat uralkodott tegnap a magyar tőkepiacon, a nyitást követő 60 pontos zuhanás után a BUX magára talált, és a nap végére 8014 pontra küzdötte fel magát, ami 32,49 pontos pluszt jelentett. A forgalom 7,1 milliárd forintra ugrott, melyről elemzők azt nyilatkozták, hogy a piaci szereplők az OTP- és a Richter-papírokat kedvelték. A gyógyszergyári cégek részvényei iránt annyira nagy volt a kereslet, hogy a papírok ára 3,2 százalékkal drágult. Az OTP kurzusa viszont egy százalékkal gyengült. Kisebb – egymilliárd forint alatti – forgalmat produkált az 1,2 százalékkal leértékelődő Matáv. A nap vesztese a kárpótlási jegy lett, 17 százalékos zuhanásával, azt követte a profit figyelmeztetést kiadó Nabi 8,4 százalékos lassulással. Az elemzők azt nyilatkozták, hogy a Humet drágulását és hullámzását Civin János vásárlásai és eladásai, valamint külső játékosok mozgatták. A szakértők felhívták a figyelmet a BorsodChem száguldására: vélhetőleg a többségi tulajdonosok szippantják fel a vegyipari cég részvényeit, ezért drágul a papír. A BorsodChem ára tegnap elérte a 12 790 forintos szintet is, a brókerek továbbra is a felvásárlási ajánlat közelségére figyelmeztetnek. Pénzügyi szakértők szerint a BorsodChem ára, a jelenlegi szintű vásárlás már veszélyeket rejt, hiszen a felvásárlás esetén a 12 700 forintos árszintnél alacsonyabb ajánlatot is tehetnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.