Bővülés Ukrajnában

2003. 08. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ukrajnában egy év leforgása alatt másfélszeresére bővült a mobilpiac; keleti szomszédunknál jelenleg 4,54 millió előfizetőt tartanak nyilván. A Korrespondent internetes hírújság arról számolt be a napokban, hogy év eleje óta huszonhárom százalékkal emelkedett a mobilszolgáltatásokat igénybe vevők száma. A jelenleg 2,3 millió ügyféllel rendelkező, legnagyobb ukrán mobilszolgáltató, a Kievstar GSM tavaly augusztus óta 54, év eleje óta pedig 24 százalékos növekedést ért el. Az ország második mobiltársasága, a 2,16 millió előfizetővel rendelkező Ukrajinszkij Mobilnij Zvjazok (UMC) az eltelt egy évben 55, idén 27 százalékkal gyarapította ügyfélkörét. A múlt év augusztusa óta gyakorlatilag változatlanul 41 ezren és 38 ezren vették igénybe a másik két ukrán mobilcég, a Golden Telecom, illetve az Ukrajinszki Radioszisztemi szolgáltatásait.

Az MTI tájékoztatása szerint Ukrajnában hét társaságnak van engedélye rádiótelefon-szolgáltatások nyújtására, de közülük csak az említett négy végez ilyen tevékenységet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.