Ötvenkét pontos csökkenéssel nyitott a hét első napján a Budapesti Értéktőzsde. A befektetők eladói hangulatban voltak, méghozzá azért, mert a múlt hét utolsó napján jelentős emelkedéseket produkált a piac. A BUX 8681 pontig gyengült, majd magához tért, és jelentős korrekcióval 8770 pontig javította napközbeni bezuhanását. Az index 40,76 pontos csökkenéssel, 8760,84 ponton zárt. A forgalom nem érte el a 3,8 milliárd forintos szintet sem, a befektetők a vezető papírok közül a Mol-, OTP-, Richter-részvényeket kínálták eladásra, s a piac fel is szívta azt a mennyiséget, amit felajánlottak. A nap nyertese az Elmű és a Synergon lett, a rendszerintegrációval foglalkozó Synergont vélhetően spekulatív hangulat drágította. Néhány hónapja szekértők felvásárlási célként is emlegették a hazai technológiai céget, tegnap 16 forinttal (3,3 százalékkal) drágult az árfolyama. A Synergonhoz hasonlóan a Graphisoft részvényei is drágultak. A blue chipek közül a gyengülő OTP 0,8 százalékkal, a Mol 0,4 százalékkal, a Richter 1 százalékkal lett olcsóbb. A nyertesek közül érdemes még megemlíteni a Matáv papírjait, amelyek két forinttal növekedtek. A Forrás osztalékelsőbbségi részvényeire tegnap kötöttek először üzletet, a papírok első tőzsdei ára 800 forint lett. A forint árfolyama a sáveltolás óta soha nem látott magasságokba emelkedett, tőzsdezáráskor a bankközi piacon 256,80 forinton lehetett eurót venni.
A nemzetközi értékpapírpiacokon is gyengülési trend uralkodott, az USA-ban ugyan több kedvező vállalati hír is napvilágra került (Intel, Wal Mart), de a Dow Jones és a Nasdaq kurzusa nem tudott átlépni a pozitív árfolyamtérbe.
Két autó ütközött Tatabányánál, három ember meghalt