Fidesz: a gyógyítás is veszélybe kerül

2003. 09. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sem az egészségügynek, sem a szociális ágazatnak nem ígér semmi jót, ami körvonalazódik a jövő évi költségvetésben – mondta Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter. Szerinte nemcsak a szocialisták kampányígéreteinek megvalósítására nem jut majd elegendő pénz, de a megfelelő gyógyítás is veszélybe kerül. A fideszes képviselő szerint a kabinet lemondott a jóléti fordulatról és kihátrál ígéretei mögül.
Másfél éves kormányzása alatt a Medgyessy-kormánynak sikerült az egészségügy összes szereplőjével összevesznie, „mindenhol tűz van” – fogalmazott Selmeczi Gabriella. A Fidesz politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy a gyógyszerek ára folyamatosan emelkedik, nem teljesül az a kampányígéret, hogy ingyenessé válnak a szív- és érrendszerre ható, illetve a csontritkulás elleni gyógyszerek, valamint nem fizetik ki az ápolóknak megígért hűségjutalmat. Ezekkel a témákkal kapcsolatban kérdéseket intézett Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez.
A kormány teljesítette ígéretét, konszolidálta az egészségügyet, másfél év alatt háromszázmilliárd forintot fordított az ágazatra – reagált Vojnik Mária, az egészségügyi tárca politikai államtitkára. Szerinte mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyógyszerárak ne nőjenek. Beemelték a támogatott szerek körébe az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló készítményeket és olcsóbbá tettek több koleszterincsökkentőt is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.