BÉT: elmaradt a roham

Beváltak azok az elemzői vélemények, amelyek arról szóltak, hogy a hétvége előtt nem fognak újabb rohamot intézni a magyar részvények megszerzéséért a befektetők. A BUX ugyan 80 pontos emelkedéssel nyitott, de egyből 160 pontot korrigált, és ezzel negatív tartományba esett át.

2003. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az index a kereskedés nagyobbik részében 9660–9720 pont között mozgott, majd a nap végén 9724,75 ponton, 30,56 pontot csökkenve zárt. Az index gyengülésével párhuzamosan a forgalom is 6,8 milliárd forintra esett vissza. Az érdeklődés csökkenését a brókerek a hétvégével magyarázták, a spekulánsok félnek nagyobb üzletekbe belevágni, mivel a hétvége előtt az amerikai piacok még meglepetéseket tartogathatnak. A visszafogott ütemben történt kereskedés során a vezető részvények között megosztottság jelentkezett. A Mol és a Richter drágult, míg a Matáv és az OTP ára gyengült. A Molnak lendületet adhatott az a bejelentés, mely a PKN Orlen privatizációjában történő részvételi lehetőséget tárta fel, az olajipari papírok 65 forinttal erősödtek. Hasonlóan jól szerepelt a harmadik negyedéves eredményjóslatok miatt a Richter is, a gyógyszergyártó cég részvényei 100 forintot erősödtek. Néhány kiskapitalizációjú papír is drágult, ami nem okozott meglepetést, hiszen a befektetők a nagyforgalmú részvényeket már túlértékeltnek találták, vagy inkább túlzottnak tartották azt a növekedés, amit közel 3 hónap alatt bemutattak a blue chipek. A nap nyertese a Forrás törzsrészvénye lett, azt követte a Graphisoft és a Globus. A konzervipari cég részvényeit a lengyelországi akvizíciók lezárása következtében kedvelték meg a vevők. Az elemzők tőzsdezárás után azt nyilatkozták, hogy a részvények és a befektetők a hét végén erőt gyűjtenek a dráguláshoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.