Előreláthatólag a magyar piacon idén 2,5 millió darab mobiltelefon talált gazdára, ezzel szemben tavaly közel 300 ezerrel kevesebb készüléket vásároltak Magyarországon. Ez azt mutatja, hogy a nemzetközi előrejelzések igaznak bizonyulnak. Wágner Tibor, a SonyEricsson mobiltelefonokat gyártó svéd–japán cég igazgatója szerint már az idei év első felében közel 1,3 millió darab telefon fogyott el a boltok polcairól, és a szokásos év végi hajrá következtében a telefonok forgalma akár meg is kétszereződhet. Az igen kiélezett szolgáltatói piac a készülékforgalmazókra is rányomja bélyegét, másrészt viszont ez a beszállítói oldalról előnyös is lehet, hiszen az akciókkal, szolgáltatási engedményekkel egyre több készüléket lehet árukapcsolással értékesíteni.
Talán elsőként a Nokia, de lehet, hogy az SonyEricsson eszmélt rá, hogy lehetne egy olyan készüléket gyártani, mely ötvözi a mobiltelefont és a fényképezőgépet. Az biztos, hogy az első kereskedelmi forgalomba kerülő digitális fényképezőgéppel egybeépített mobiltelefont, a 7650-est a Nokia gyártotta és hozta forgalomba. A finn cég számára az ötlet abból eredt, hogy a távközlési szolgáltatások a videophone irányba kezdtek elterjedni; ez a beszélgető felek egymással történő képi kapcsolatára és természetesen a hangkapcsolatra épül fel. Az internet elterjedésével és az egyre nagyobb sávszélességű adatátvitellel ezt a problémát megoldották, de ez nem volt mobileszköz. A szélessávú mobil-adatátvitel jelenleg még drágának minősül, azonban egyes fájlok, például jpg, vagy az erre a célra fejlesztett operációs rendszerek, képfájlokat könnyedén képesek megjeleníteni, illetve továbbítani a GSM rendszeren keresztül.
A legnagyobb versenyt a hazai mobilkészülékek piacán a Nokia és a SonyEricsson vívja. Míg a Nokia az újdonságok terén eddig az elsők között volt, addig a SonyEriccson inkább a kiforrottabb technológiára várt és arra helyezte a hangsúlyt. Az idei évben a svéd–japán cég felvette a kesztyűt és először piacra dobta a P800 jelű multifunkcionális menedzsereknek szánt eszközt, majd az év közepén az egyszerűbb 6100-as modellt. Hasonló újdonság lehet a SonyEricsson által fejlesztett játékkonzolként is működő mobiltelefon, vagy a Nokia nyomtatható, színes előlapú készüléke. A gyártók az elmúlt években nem igazán kínáltak multifunkcióktól mentes, a menedzserek számára is használható készülékeket, a Nokia részéről 9210i kommunikátor és az egyszerűbb, de igen közkedvelt 6310-es modelljét ajánlotta. Az SonyEricsson ennél is jobban le volt maradva, az űrt a multifunkciós P800-assal próbálták kitölteni.
Idén karácsonyra a Nokia az NGage mobiljátékgéppel rukkol elő, valamint a 7600 jelű, új formájú prémium készülékkel, de várhatóan idén kerül forgalomba a 7650-es kistestvére – méreteit tekintve, ám annak funkcióit felülmúlva – a 6600-as jelzéssel ellátott Nokia mobiltelefon is. A 7600-as készüléket a Nokia a londoni 100% Design kiállításon mutatta be. A radikálisan új formatervezésű Nokia 7600 telefon, a 3G-képességet futurisztikus külsőben egyesíti a legújabb mobil képkezelő funkciókkal. A Nokia formatervezés új lépcsőfokát képviselő készülék előlapjának szívét-lelkét a 65 ezer színt megjelenítő kijelző jelenti. A Nokia 7600-assal készíthetünk fényképet és videofelvételt, küldhetünk és fogadhatunk multimédiás üzeneteket és mobil e-mailt, de zenét is hallgathatunk. Ezzel a készülékkel a mobilhálózatok új generációjának fokozott sebességét kihasználva jó minőségű, élő videofelvételeket tekinthetünk meg közvetlenül a telefonon. A 7600-as exkluzív formatervezését továbbfokozva egyes európai elit üzletekben, így a londoni Conran Shopban, a stockholmi Asplunds-ban, a párizsi Colette-ben, a milánói Corso Como-ban, a barcelonai Vinconban, a berlini Quartier 206-ban és a müncheni Wittgensteinben egy ezer készülékből álló, limitált széria lesz kapható. Az olcsóbb telefonkategóriából a finn cég a 2100-as Nokiát ajánlja karácsony előtt a vásárolóknak. A SonyEricsson a Nokia NGage játékgépre válaszul piacra dobja a Gameboard EGB–10-es konzolt, valamint a Z jelzésű készülékeket, melyeknek csúcsa a Z1010 lehet, mely már a harmadik generációs (3G) adatátvitelt támogatja.
Ott lesz-e Orbán Viktor Donald Trump elnöki hivatalba avatásán?