Minimálisan emelkedett a tizenkét hónapos diszkontkincstárjegyek hozama a tegnapi aukción. A kibocsátó tájékoztatása szerint 0,06 százalékponttal 8,76 százalékra emelkedett a hozam. Az aukcióra 92,75 milliárd forintnyi jegyzés érkezett, de a kibocsátó ebből csupán 35 milliárd forintot fogadott el. (P. B.)
Szeptemberben Németországban négy százalékkal 277 ezerre nőtt az újonnan bejegyzett autók száma – közölte csütörtökön a német autóipari szövetség (VDA). Bernd Gottschalk, a VDA elnöke közleménye szerint a Frankfurti Autószalonnak most először mutatkozott a kedvező hatása. (MTI–Eco)
Eladta a Hypovereinsbank (HVB) a svájci Bank von Ernst pénzintézetet. A német bank 500 millió frankot kapott a Royal Bank of Scotlandtól a svájci bank eladása során. (P. B.)
A Deutsche Bank az Axel Springer kiadóban lévő, 29,4 százalékos tulajdoni részéből 19,4 százalékot értékesített az amerikai Hellman&Friedman amerikai befektetési társaságnak. A H&F 350 millió eurót fizetett a részvényekért. (P. B.)
Újból száguld az ineternetes iparág – közölték tegnap azon elemzők, akik szemmel kísérték a Yahoo! portált üzemeltető társaság harmadik negyedévi, igen kedvező gazdálkodási adatait. A Yahoo! közölte, hogy a július–szeptemberi időszak alatt a nyeresége 65,3 millió dollár lett, ami részvényenként 10 centes nyereséget jelentett. Ez az érték több mint a duplája annak, amit az internetes társaság a tavalyi év hasonló időszakában elért. (P. B.)
Várhatóan még e héten aláírják a Balti-tenger alatti földgázvezeték megépítésére vonatkozó szerződést – közölte Vlagyimir Putyin orosz államfő. A Wintershall AG, a Ruhrgas AG és az OAO Gazprom állami vállalat Szentpétervárott tárgyal az 5,7 milliárd dolláros beruházással megvalósítandó észak-európai földgázvezeték nevű tervről. A Gazprom szerint a csővezetéken 30 milliárd köbméternyi földgázt szállíthatnának évente Angliába, amely ország 2005-2006 táján nettó földgázimportőrré válik. (MTI–Eco)
Továbbra is börtönben marad Till Tamás gyilkosa