Egynapi hezitálás után újból kitört a BUX, és többéves csúcsot döntött: a magyar tőzsdére a nemzetközi tőkepiacok emelkedő trendje is hatott, de nyomást gyakorolt a BÉT-re a magyar papírok iránt megnövekedett érdeklődés is. Összegezve a történteket, a BUX 313,63 pontot emelkedve 9753 ponton zárt. A brókerek a kereskedés végén elmondták: a 12 milliárd forintos forgalom és a vezető részvények komoly drágulása azt mutatta, hogy a magyar papírok iránt a külföldi befektetők is igen élénken érdeklődnek. A nap nyertese a 3000 forint közelébe emelkedő OTP lett, ezt követte a Synergon és a Richter. A banki papírok 155, az informatikai cég részvényei 21, míg a gyógyszergyártó vállalat papírjai 845 forinttal drágultak. A spekulánsok ezúttal nem „kímélték” a kis kapitalizációjú részvényeket sem, ez azt jelentette, hogy olyan részvények is áremelkedést tudtak felmutatni, mint a Humet vagy a BorsodChem.
Tőzsdezárás után közölte az Antenna Hungária (AH), hogy nem hívta le Vodafone-opcióját, így tulajdoni hányada a VRAM Rt.-ben 12,1 százalékra csökkent. Az AH-nak jelenleg nincs akkora készpénzállománya, hogy képes legyen az opciót lehívni. Az AH-ban az opció lehívásához csaknem húszmilliárd forint értékű tőkeemelést kellett volna végrehajtania az államnak vagy egy, a privatizáció során kijelölt cégnek. Jelenleg az AH portfóliójának tisztítása folyik, a magyar állam viszont nem adott húszmilliárd forintot, sőt a kereskedelmi bankoktól való konzorciális hitelfelvételt is elvetették, mivel a Vodafone International nem járult hozzá az opció átadásához, illetve az opció védelméhez.
A nemzetközi tőkepiacokon a DAX és az FTSE kurzusa vállvetve emelkedett, míg a Wall Street ki nem nyitott. Az amerikai piac a kereskedés elején gyengült, majd emelkedett annak a hírnek a hatására, hogy augusztusban a várakozást meghaladóan, 0,4 százalékkal bővült az Egyesült Államokban a nagykereskedelmi forgalom az előző hónaphoz képest. Júliusban stagnáltak az eladások a júniusi 1,6 százalékos növekedés után.
Rétvári Bence: Magyar Péter fejezze be az álhírgyártást!