Kissé gyengült a forint

Nagyon alacsony forgalom és minimális árfolyam-elmozdulás jellemezte a tegnapi budapesti tőzsdei kereskedést; a befektetők a nemzetközi korrekciók hatásra nem bocsátkoztak komolyabb tranzakciókba.

2003. 11. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Értéktőzsdén reggel még azt lehetett feltételezni, hogy komolyabb drágulás elé néz a piac, de hamar eloszlottak az optimista vélemények, mivel a BUX az első két és fél óra alatt 40-50 pont veszteséget halmozott fel. Kora délután újabb növekedési próbálkozás volt, de az index nem sokáig bírta tartani az emelkedést. A nap végén a BUX 55,31 pontos plusszal 9771 ponton zárt. A BÉT-en a vezető részvények közül egyedül a Matáv és az OTP mutatott fel komolyabb növekedést. A két dráguló papír esetében a befektetők arra számítanak, hogy igen kedvező harmadik negyedéves adatokat publikálnak majd. Az OTP tegnap tőzsdezárás előtt közölte, hogy elkezdte az Albán Takarékpénztár átvilágítását. Az OTP Bank 2003. október 20-án hozta nyilvánosságra, hogy a hitelintézet akvizíciók előkészítéséért és lebonyolításáért felelős igazgatósága elkészítette, majd a bank vezető testületének jóváhagyása birtokában, Albánia pénzügyminiszterének 2003. október 20-án benyújtotta az Albán Takarékpénztár stratégiai részesedésszerzésére vonatkozó szándéknyilatkozatot, valamint az előminősítő kérelmet – állt az OTP Bank Rt. közleményében.
Bár a Mol ára lényegesen nem változott, de várhatóan pozitív hatást gyakorol majd a közeljövőben a cég részvényárára az a hír, hogy megérkezett a horvát állam folyószámlájára az 505 millió dollár, amit a Mol utalt át az INA horvát kőolaj- és földgázipari vállalat 25 százalékos részvénycsomagjának vételáraként. A forint tegnap délután 8,78 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 13 bázisponttal gyengébben a pénteki helyzeténél.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.