Csupán minden a régi trendek szerint alakult – nyilatkozta tegnap Spéder Zoltán a legnagyobb magyar bank első kilenc hónapjának gazdálkodási adatainak ismertetésekor. Az alelnök, vezérigazgató-helyettes rámutatott, hogy az elemzői várakozást 15 százalékkal sikerült túlszárnyalni – ez a board számára nem okozott meglepetést, hiszen főként fundamentális okok vezettek a rekorderedmény eléréséhez. Az OTP Bank Rt. konszolidált adózás utáni eredménye a magyar számviteli szabvány szerint 67,9 milliárd forint volt 2003 első háromnegyedében, 68,5 százalékkal több, mint 2002 azonos időszakában, s ez meghaladja az optimista elemzői várakozásokat is. A bank nem konszolidált adózás utáni eredménye 80,4 százalékkal nőtt: 62,4 milliárd forintot ért el.
A pénzintézet saját tőkéje elérte az EU-csatlakozásra kitűzött egymilliárd eurós nagyságrendet, ami azt jelenti, hogy az OTP a közepes méretű európai bankok szintjére nőtt – mondta Spéder Zoltán. Javult a bank eredményessége, és a stratégiai célokat is sikerült megvalósítani, hiszen az éves tervszámokat már a harmadik negyedévben megközelítette a társaság. Az idei évre 70 milliárd forint, leányvállalatok és egyéb érdekeltségektől mentes adózás előtti eredményt terveztek. Az alelnök jelezte, hogy a növekedés mögött a bővülő ügyfélkihelyezés, a növekvő kamatbevételek húzódnak meg, de a költséghatékonyság is jelentős mértékben javult.
A DSK eredményeit tekintve az alelnök közölte, hogy az OTP Bank az év negyedik negyedében vonja be a konszolidációs körbe. A bulgáriai terjeszkedésből származó költségeket öt év alatt számolja el a bank. A DSK konszolidációja következtében a magyar bank tőkemegfelelési mutatója még azt fogja jelezni, hogy további terjeszkedések nem okozhatnak problémát. A jövőbeni akvizíciókról Spéder Zoltán azt nyilatkozta, hogy jelenleg egy fő cél van a banknál, ezt pedig az Albán Takarékpénztár privatizációja, de a társaság a tiranai ügyletet követve más, akár zöldmezős beruházásokat is végrehajthat.
A magyar költségvetés megszorító intézkedéseit és annak a társadalomra mért hatásait az OTP Bank vélhetően nem fogja komolyabban megérezni a 2004-es évben, így a jövő évi nyereséget tekintve két számjegyű lehet a növekedés. Spéder Zoltán végezetül hangoztatta, hogy reális lehet az a várakozás, hogy a bank saját tőkéje 2006-ra elérje a kétmilliárd eurós szintet.
Ma érkezik az emelt nyugdíj a bankszámlákra! - videó