Már nyitáskor látszott, hogy a magyar piac tegnap a korrekciós utat kívánja választani, ezt ugyan a gyengülésre váró spekulánsok megpróbálták letörni, de végül is sikertelen maradt a tevékenységük. A BUX reggel 9410 pontig emelkedett, majd visszaesett, de a pozitív tartományban maradt, és végül enyhe emelkedéssel 9374,55 ponton zárt, ami 48,73 pontos növekedésnek felelt meg. A BUX-ra jótékonyan hatottak a nemzetközi tőkepiacok emelkedő trendjei, de a magyar befektetők nem voltak túlzottan optimisták, ezért javulhatott csupán fél százalékot a magyar tőzsdemutató.
Nem érte el a forgalom a 6,5 milliárd forintot, ez is jelezte, hogy a magyar piacon a befektetők igen bizonytalanok, a brókerek tőzsdezárás után rámutattak, hogy ez jórészt annak köszönhető, hogy negatív hírek jelentek meg. Ezek közé sorolták a Nabiról szóló információkat – a hétfői közgyűlés napirendi pontjai –, valamint a Rába árának komolyabb gyengülését és annak indokait. A nap vesztese mindazonáltal a Humet lett, az a Humet, melyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nemrégiben megbírságolt, az a társaság, melynek vezetője többször került kérdéses helyzetbe. A Humet beesését az indokolta, hogy tegnap rendkívüli közgyűlést tartott a társaság, ennek keretében a részvényesek a Humet Rt. jegyzett tőkéjének leszállítását fogadták el, a cég tőkéje így 21,6 millió forintra csökkent. A határozat szerint a társaság alaptőkéje 3,6 millió darab, egyenként 6 forint névértékű, azonos jogokat biztosító, névre szóló részvényből áll. A részvényesek fizikailag birtokolt részvényeiket az alaptőke leszállítását jóváhagyó cégbírósági végzést követő kilencven napig kötelesek lebélyegzés céljából a Humet Rt.-nek benyújtani. A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot minimum 85 millió forint, maximum 2 millió dollár tőkebevonás megszervezésével. A határozat szerint az igazgatóságnak úgy kell intézkednie, hogy a Humet Rt. jelenlegi kisrészvényeseinek lehetőségük legyen zárt körben a tőzsdei átlagár alatt, de mindenképpen legalább 88 forintos, vagy afölötti áron 900 ezer darab Humet-részvény lejegyzésére.
A forint a BÉT zárásakor 8,64 százalékon állt a sáv erős oldalán
a bankközi devizapiacon, 8 bá-
zisponttal magasabban a csütörtök délutáni záró szintnél – írta az MTI-Eco.
20 lányt ejtett túszul egy balassagyarmati testvérpár