Csúcson az euró

2003. 12. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedvező vállalati és makrogazdasági hírek, általános optimizmus – ezekkel a szavakkal lehetett jellemezni a tegnapi tőzsdei kereskedéseket. A magyar piac valójában a Rába és a Nabi bejelentésének és a jó nemzetközi hangulatnak köszönhette erősödését. A nap végén azonban az index 134 ponttal előző szintje felett zárt, ami 1,47 százalékos növekedésnek felelt meg.
Az európai parketteken az euró dollárral szembeni jelentős erősödését kedvezően fogadták a befektetők, a londoni FTSE egy százalékkal, míg a német DAX 0,68 százalékkal javult. A brókerek a Cityben elmondták, hogy az euró drágulása mellett az a bejelentés is hatott, hogy a Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke elégedettségét fejezte ki az euró ereje láttán.
A Deák Ferenc utcában 7,8 milliárd forintos forgalom mellett kereskedtek tegnap, a nap nyertese a Richter és a Matáv lett. A magyar piacon a vezető részvényeket szemezgették a befektetők, a Matáv százezredik ADSL-bekötése a Richter Plan–B vény nélküli, piaci forgalmazásának FDA-jóváhagyását kedvező hírként kezelték a befektetők, de a Rába kínai szerződése és a Nabi tizenhatmillió dolláros San Diegó-i megrendelése is javított a hangulaton.
A Rába vezérigazgatója, Pintér István a Shuguang Automotive Group és a Dandong Huanghai cégekkel közös vállalat létrehozására kötött előszerződést. A Rába ezzel újabb lépést tett az ázsiai piac meghódításának irányába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.