Fut a Richter szekere

2003. 12. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erőteljes árfolyam-növekedéssel indult a tegnapi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a befektetők korrekcióra számítottak, ezért megjelentek a vételi oldalon. Miután kiderült, hogy a forint árfolyamát újabb és újabb támadások érik, a vevők kihátráltak a vásárlási megbízásaikból.
A BÉT forgalma nem érte el a 8,7 milliárd forintos szintet, ebből a legnagyobb részt (3,69 milliárd forint) az OTP-papírok adásvételére költötték. A banki papírok 1,1 százalékkal gyengültek, visszaesett még Mol és a Matáv kurzusa is. A nap meglepetését a Richter okozta ötszázalékos drágulásával, de jól szerepelt még a Borsod Chem és az Antenna Hungária is.
A Richter részvényeinek emelkedését az okozta, hogy a napokban bejelentette a gyógyszergyártó cég, hogy az amerikai Ivax Corporationnal megállapodott több generikus gyógyszer fejlesztésében az amerikai piac számára. Ezeket a gyógyszereket kizárólag az Ivax egysége, az Ivax Pharmaceuticals Inc. fogja terjeszteni az Egyesült Államokban. A magyar gyógyszergyártó ezzel a szerződéssel tovább növeli piaci szerepét az Amerikai Egyesült Államokban, és az EU–USA-piacokon történő értékesítési lehetőségeit. Szakértők rámutattak, hogy a Richter sikersztorija egyre nagyobb méreteket ölt.
Az Antenna Hungária esetében az okozott drágulást, hogy az igazgatóságba beválasztották a Forrás Rt. és az ÁPV Rt. egy-egy delegáltját is. A befektetők ezt a privatizáció közelségével magyarázták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.