Általános emelkedési hullámot jósoltak tegnap reggel az elemzők az értékpapírpiacokon, ez részben meg is valósult, hiszen a befektetők a karácsony előtti ralit összekötötték a Szaddám Huszein elfogása következtében kialakult hurráoptimizmussal. A magyar tőzsdén kevésbé érződött a kedvező hangulat, a BUX ugyan jól teljesített, de korántsem volt akkora a növekedés, mint amit a nemzetközi parketteken tapasztalni lehetett. A BÉT elnökének elképzelései szerint a BUX lassan megközelítheti a 10 ezer pontos határt is, mások viszont ezt nehezen tartják elképzelhetőnek, hiszen jelenleg a BUX kurzusára nem hatnak olyan erők, amelyek indokolnák a 650 pontos emelkedést. Sokan viszont optimisták és várják a 10 ezer pontot, ezek a befektetők tegnap erőteljes vételekkel alapozták meg várható nyereségüket. A BUX tegnap nyitáskor komoly gyengülést jelezett, de délelőtt megváltozott az irány, amit az FTSE és a DAX emelkedése sarkallt. A magyar tőzsdeindikátort a zárás pillanatában igen erős gyengülés érte, ezért a BUX csupán 63,68 pontos növekedéssel tudott zárni.
A forgalom nem érte el a 8,5 milliárd forintot, az elemzők rámutattak, hogy a blue chipek közül a Matávra és az OTP-re kötötték a legtöbbet. A távközlési részvények árfolyama 0,8 százalékkal drágult, a banki papírok pont ellentétesen mozogva, 0,7 százalékkal lettek olcsóbbak. Az albán takarékpénztár felvásárlására holnapig lehet ajánlatot beadni, közölte az albán privatizációs bizottság. A tiranai szervezet közlése szerint jelenleg két külföldi bank, a magyar OTP Bank és az osztrák Raiffeisen Zentralbank versenghet az eladásra felajánlott 34–100 százalékos takarékpénztári részvénycsomag megvételéért. A 100 százalékos tulajdonrész értékét pénzügyi körök 150 millió euróra becslik. Elemzők szerint az albániai pénzintézet felvásárlásával az OTP újabb felértékelődés elé nézhet.
Csibi Krisztina: Magyar Péter bort iszik és vizet prédikál