Emelkedéssel nyitott tegnap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, majd lassú lejtmenet jellemezte a további kereskedést. A nyitást követő növekedés során az index 9698,68 pontig emelkedett, majd az első fél óra után a trend megfordult, és gyengülés következett be. A BUX végül 46,51 pontos csökkenéssel zárta a kereskedést. A tőzsde forgalma meghaladta a 8,8 milliárd forintos szintet is, ebből a legnagyobb részt a tíz forinttal gyengülő OTP-re kötötték.
Nyugat-Európában és a tengerentúlon is lefelé korrigáltak az árfolyamok. Az elemzők a FTSE és a DAX gyengülését azzal magyarázták, hogy a befektetők továbbra is a profitot realizálták.
Az amerikai piac veszteséggel nyitott, ami az európai börzékre is negatívan hatott: a Wall Street nyitása előtt a JP Morgan bejelentette, hogy felértékelte a Nokia részvényeit. A befektetési tanácsadó társaság azzal indokolta a finn távközlési berendezéseket gyártó cég felminősítését, hogy a Nokia az utolsó negyedévben várhatóan kedvező eredményeket ért el. A JP Morgan a kedvező kilátások miatt a Nokia részvényeit vételre ajánlja, és célárát 18 euróban állapította meg.
A nemzetközi események következtében a pesti börzén is lefelé mozogtak az árfolyamok, a nap vesztese az Elmű és a Nabi lett. A vezető részvények közül egyedül a Richter drágult, a gyógyszergyártó cég részvényei 150 forinttal erősödtek. A Rába, a Honvédelmi Minisztérium megrendelésére vonatkozó keddi bejelentését követve tegnap közölte, hogy az idei évre korábban megkötött 4,2 milliárd forintos megrendelésen túl további 9,6 milliárd forint értékű megrendelést kap.
Csibi Krisztina: Magyar Péter bort iszik és vizet prédikál