Tízezer pont felett

2004. 01. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többszöri nekifutás után tegnap átlépte a BUX a 10 ezer pontos lélektani határt. A növekedést nagyrészt a Richter emelkedése okozta, de sokat segített a Matáv, az OTP és a Mol drágulása is. A BUX kurzusa a nyitás pillanatától fokozatosan erősödött, és a zárás előtti percekben elérte a 10 016,22 pontos határt is. A befektetők azt nyilatkozták, hogy az OECD-jelentés kapcsán indult meg a roham a magyar részvények iránt, sok spekuláns úgy gondolkodik, hogy a gazdaság állapotának gyengesége jó ómen arra, hogy az alacsony árfolyamú, alulértékelt papírok egy gazdasági javulás esetén nőhetnek.
A BUX a kereskedést 10 005,39 ponton zárta, ami 183,53 pontos növekedésnek felelt meg. A forgalom 8,1 milliárd forintra ugrott, ebből a legnagyobb részt az OTP-re és a Molra kötötték. Az OTP 1,94 százalékos erősödésében az is közrejátszott, hogy a bolgár leányvállalat, a DSK Bank 20 százalékkal 31 millió euróra növelte nettó eredményét. A szakértők az OTP eddigi tranzakciói kapcsán megjegyezték, hogy a cég részvényárfolyama még mindig nem tükrözi a cégcsoport valós értékét, az elemzők az OTP árfolyamát 3300 forint körülire taksálják, ez közel 10 százalékkal haladja meg a jelenlegi szintet.
Drágult tegnap a kereskedés során a Petrom-privatizációban gondolkodási haladékot kapó Mol és a Matáv is.
A tengerentúlon a Federal Reserve nyílt piaci bizottságának ülésére összpontosítottak a befektetők; az elemzők nem várnak kamatváltoztatást a jegybanki szerepet betöltő szervezettől, de sokan kamatemelést szeretnének látni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.