Gyűlnek az aláírások kórházügyben

2004. 02. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint százharmincezer aláírást gyűjtött össze eddig a Munkáspárt és több civil szervezet annak érdekében, hogy ügydöntő népszavazáson mondhasson véleményt a lakosság az egészségügyi intézmények privatizációjáról. Ha március 11-ig legalább 200 ezer aláírás összegyűlik – amit az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesít –, úgy az Országgyűlésnek 15 napon belül el kell rendelnie a referendumot, a köztársasági elnöknek pedig újabb 15 napon belül ki is kell írnia azt. A népszavazáson arról mondanak majd véleményt a polgárok, hogy lehessen-e, vagy ne kórházat magánosítani.
Vajnai Attila, a párt alelnöke lapunknak elmondta: hétfőtől ismét intenzív kampányba kezdtek országszerte. A fővárosban például több aluljáróban is folyik a szignók gyűjtése. Hangsúlyozta: sokan arra számítottak, hogy az emberek érdeklődése lankad majd azáltal, hogy az Alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva megsemmisítette a magánosítást is szabályozó kórháztörvényt. Az összegyűjtött aláírások száma azonban nem ezt bizonyítja – mondta. Hozzátette: azt is szeretnék tudatosítani az emberekben, hogy az Ab döntése nem vetett véget a privatizációnak.
Egyelőre még nincs döntés arról, hogy a megsemmisített kórháztörvény helyett a szaktárca benyújt-e újabb változatot, vagy esetleg a régi jogszabályból kiemel elemeket, amelyeket más törvényekben, rendeletekben megjelenít.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.