A nemzetközi tőkepiacok csökkenő irányától függetlenül a magyar tőzsdén árfolyam-emelkedéssel zárt az index. A BUX nyitástól kezdődően javult, előbb 9960 pontra, majd 9973,73 pontra emelkedett. Záráskor a tőzsdeindikátor 9943,94 ponton fejezte be a kereskedést, ami 56,30 pontos növekedésnek felel meg. A forgalom nem érte el a 6,2 milliárd forintot, ebből a legnagyobb részt az OTP-re adott ügyletek tették ki. A banki papírokra 2,58 milliárd forint értékben kötöttek üzletet, s árfolyamuk 0,7 százalékkal nőtt. A vezető részvények közül a Richter és a Matáv ára emelkedett, míg a Mol kurzusa csökkenéssel zárt. Elemzők elmondták, hogy a magyar piacon is érződött az amerikai ünnep (President’s Day), a befektetők visszafogottak voltak, a gyorsjelentési szezon utolsó napján a Globus, a Pannonplast, a Phylaxia, a Gardénia, a Graphisoft és a Danubius tette közzé gyorsjelentését. A Globus Konzervipari Rt. közölte, hogy tavaly 1,748 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 6,4 százalékkal magasabb az előző évinél. A társaság üzemi nyeresége 36 százalékkal, 2,418 milliárd forintra nőtt. A Globus ára tegnap 0,5 százalékkal erősödött.
Igen kedvező eredményről számolt be a Graphisoft is, a szoftvergyártó cég 2003-ban 2,602 millió euró nettó nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi, 2,569 millió euró veszteséggel. Pozitív eredményt tett közzé a Phylaxia is, a társaságot elemző szakemberek szerint már éppen ideje volt annak, hogy az állatgyógyászati termékeket gyártó cég eredménye kedvező irányba forduljon, a Phyaxia ára 4,9 százalékkal drágult.
Nyugat-Európában a tőzsdék az AT&T Wirelessért folyó harcra összpontosítottak. A nap vesztese a német Volkswagen lett, mivel a társaság közölte, hogy a Golf V modell indulási nehézségei és az árengedménycsata okoznak fejtörést a cégnek. A szakértők a VW gyorsjelentése előtt igen pesszimistán nyilatkoztak, sokan a Fiathoz hasonló, lefelé ívelő pályát jósolnak a német nemzeti autógyártó cégnek.
Kanada lehet az Egyesült Államok 51. tagállama?