Felminősítve az OTP

2004. 03. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Drágulással zárta a tegnapi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényeit jegyző BUX. A magyar piacon fordult a kocka, amit az emelkedő nemzetközi árfolyamok, valamint a pár napos profitrealizálás lezárása indukált. A BUX nyitáskor 10 450 ponton kezdte a napot, ami 40 pontos plusznak felelt meg, a tőzsdemutató a kereskedés legnagyobb részében nem tudott elmozdulni a 10 500 pontos határról, csupán az emelkedéssel nyitó amerikai kereskedés hatására ugrott meg. A kora délutáni, a stagnálást követő 150 pontos emelkedést elsősorban a Matáv és az OTP erősödése okozta. A távközlési részvények kurzusa 30 forinttal, a banki papíroké 110 forinttal javult. Emelkedőben volt a Mol és a Richter is, sőt tovább erősödött az FHB részvénye is. A Mol tőzsdezárás után közölte, hogy 276 700 darab „A” sorozatú saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Slovintegra-Slovbena részvényesi csoporttól, részvényenként 6400 forintért. A vásárlásban az ING Bank (Magyarország Rt.) mint befektetési szolgáltató közreműködött.
A távközlési papír drágulását az okozza, hogy elemzők szerint a Matáv március 22-i igazgatósági ülésén kiderül, hogy a Westel megváltoztatja-e a nevét, sőt esetleg arról is információk jelenhetnek meg, hogy a magyar távközlési cég hoszszú távú stratégiájába milyen elemeket sző bele a menedzsment. A megkérdezett elemzők úgy vélekednek, hogy a Deutsche Telekom (DT) stratégiája fog érvényesülni a jövőben a magyar leányvállalatnál is, hiszen az igazgatóságba jobbára a DT delegáltjai ülnek. Az OTP száguldását a Citigroup felminősítése okozta, a befektetési társaság közép-európai elemzője szerint a magyar bank papírjainak célára 4532 forint körül van.
Nyugat-Európában jelentős emelkedéseket mutattak az árfolyamgörbék, a piacokon általános optimista hangulat söpört végig, ezt követte a Dow Jones és a Nasdaq kurzusa is. Miután minden szinten megkapta a jóváhagyást a Bank of America bekebelezési akciója az ugyancsak amerikai Fleet Boston Financial bankkal szemben, várhatóan mintegy 13 ezer alkalmazottat akarnak majd elbocsátani, együttes dolgozói létszámuk hét százalékát. A karcsúsítás hatását nem lehetett érezni a tegnapi Wall Street-i kereskedésen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.