Több mint egyhetes rali után tegnap korrigált a Budapesti Értéktőzsde részvényeit jegyző BUX-index kurzusa. Még az elemzők is hitetlenkedve vették tudomásul, hogy a magyar tőzsdeindikátor képes egyfolytában nyolc napon keresztül emelkedni, de korábban már többen jelezték, hogy a magyar piac alulértékelt, így nem nagyon érthető a döbbenet. A tegnapi kereskedési napon a BUX nyitáskor még jól tartotta magát, majd a kora délután kezdődő eladási hullám során előbb a Matáv és a Richter, majd a Mol és az OTP is lefelé mozdult. Ugyan a forgalom nem lankadt (meghaladta a 12,1 milliárd forintot), de a gyengülő vezető részvények mellett néhány kisebb forgalmú papír még képes volt a drágulásra. Meglepetést okozott a kárpótlási jegy, mivel 12,5 százalékkal drágult. Elemzők megjegyezték, hogy a papírokra azért nehezedik spekulációs nyomás, mert vannak olyan pletykák, hogy újabb kárpótlási jegy bevonására kerülhet sor a következő másfél év során. A távközlési papírok 14 forinttal, az olajipariak 205 forinttal, az OTP 91 forinttal, a Richter 185 forinttal lett olcsóbb. Az FHB viszont tovább erősödött, árfolyama átszakította a 6000 forintos határt, és végül 5,5 százalékos növekedéssel, 6295 forinton zárt. AZ ING elemzése szerint az FHB várható és elképzelhető célára 8500 forinton van, az elemzés indoklásában a jelzálogpiac jövőbeni élénkülésével magyarázták a magas árat. Más szakértők egyben rámutattak arra is, hogy a másfél év múlva esedékes választásokig még jelentős változás várható a lakáshitelezési piacon, ezt részben az európai uniós csatlakozás is meghatározza majd.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexének kosarába áprilisban bekerül az FHB és a Fotex, és kikerülnek az Antenna Hungária Rt., a Rába Rt., illetve a Synergon Rt. részvényei – közölte a BÉT honlapján tegnap. A BUX új kosara április 1-jével kezdődően 12 részvénysorozatot tartalmaz: a BorsodChem, a Danubius, a Démász, az Egis, az FHB, a Fotex, a Matáv, a Mol, az OTP, a Pannonplast, a Richter és a TVK részvényeit.
Az eurót tegnap késő délután 253,70–254 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, lényegében azonos árfolyamon a hétfő délutáni 253,80– 254 forintos kurzussal.
Száguldozó idős férfi gázolt halálra a zebrán egy 22 éves fiatalt Balatonszárszón