Nem tágítanak a befektetők a pesti parkettől, a BUX a tegnappal együtt hetedik napja emelkedett. A töretlen vásárlási kedvet az okozza, hogy a befektetők a privatizációk kapcsán megjelenő optimizmusra számítanak. A magyar tőzsdemutató tegnap 135 pontos növekedéssel, 10 718 ponton zárt. A forgalom meghaladta a 23,7 milliárd forintos szintet, amiből 13 milliárdnyit a Molra kötöttek. Brókerek szerint a Molra 5,5 milliárd forint összértékben három megakötés született, ezt a három ügyletet – a portfolio.hu információi szerint – az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) önkötéssel realizálta. A Mol ára a jelentős forgalom mellett 1,5 százalékkal, 7030 forinton zárt. Drágult a többi vezető részvény is, a Richter 700, a Matáv 14 forinttal értékelődött fel. Meglepetésre az OTP ára tegnap sem tudott az általános növekedési trenddel együtt haladni, a banki papír kurzusa változatlanul 3480 forinton állt. Szakértők elmondták, hogy az OTP azért esik kívül a növekedésen, mert korábban már jelentős javulás volt a részvény árában, másrészt az OTP a privatizációban nem szerepel, ezzel magyarázták a Matáv korábbi lassú feléledését is. Az elemzői vélemények szerint az OTP papírjaiban a következő napokban komolyabb javulást lehet várni, de ezt attól teszik függővé az elemzők, hogy a piac tud-e még tovább javulni. Növekedés söpört végig a kisforgalmú papírok soraiban is, a Fotex árát túlzott drágulása miatt fel kellett függeszteni, az FHB is tovább erősödött, sőt az Egis ára is a növekedés útjára tért. A Graphisoft kurzusa átlépte az 1400 forintos határt. A vesztesek között lehetett találni viszont a Rába és az Antenna Hungária papírjait.
A nemzetközi parketteken is dühödt optimizmus uralkodott, a tokiói Nikkei 225 index 0,33 százalékot növekedett, és komoly javulást jelzett a DAX és az FTSE index is. A német piacon a Deutsche Bank esetleges felvásárlása okozott emelkedést, így a pénzügyi szektor profitálhatott a piaci pletykákból.
*
Várhatóan csak a halasztott fizetéssel történt Mol-részvény-igénylések kerülnek kielégítésre és azok is csak részlegesen, azaz 200 darab alatti mértékben – közölte az ÁPV Rt. az MTI-vel. A pontos eredményt az ÁPV Rt. továbbra is március 10-re ígéri. Az el nem fogadott jegyzésekért visszajáró összegeket március 11-én írják jóvá a számlákon.
Kanada lehet az Egyesült Államok 51. tagállama?