Nagyot zuhant a Richter

2004. 03. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,57 pontos emelkedéssel 10 541,75 ponton zárt. Ez az előző napi záróértékéhez képest 0,62 százalékos erősödésnek felel meg – 13,8 milliárd forintos forgalom mellett. A nap folyamán a Mol 2,9, az OTP pedig 3,6 százalékkal növelte értékét, a Matáv stagnált, a Richter kurzusa azonban hat százalékkal esett vissza. Elemzők szerint a Richter zuhanásának hátterében a gyógyszerkassza körüli problémák állnak. A nap „ünnepelt sztárjai” közé tartoztak az áramszolgáltatók – az emelkedést az osztalékok motiválták.
Egy-egy millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a PSZÁF az Aegon Magyarország Értékpapír Rt.-t és az Erste Bankot. Az előbbinél a felügyelet a pénzmosás megelőzését szolgáló törvény és a cég adatszolgáltatási kötelezettsége kapcsán tárt fel hiányosságokat, míg az Erste az általa kezelt alapokra vonatkozó kezelési díj kiszabására és befektetési eszközök pénzügyi elszámolására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt fizethet.
A nyugat-európai tőzsdeindexek közül a DAX ugyan stagnált, ám a CAC–40 0,2, a DAX pedig 0,3 százalékkal hízott. New Yorkban a DJIA 0,4, az S&P–500 fél, a Nasdaq pedig 1,2 százalékkal nőtt. A spanyolországi merényletsorozat nyomán csütörtökön is erős csökkenéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók. Az amerikai értékforgalmazói szövetség elektronikus Nasdaq-piacának technológiai papírokkal telített összetett indexe 1,03 százalékos, 20,26 pontos csökkenéssel 1943,89 ponton fejezte be a napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA-mutatója 1,64 százalékkal 168,51 ponttal 10 128,38 pontra süllyedt – jelentette az MTI.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.