Újult erő az OTP-ben

2004. 03. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napi csúcsa közelében zárt a BUX tegnap, amit nagyrészt a Richter árának drágulása indukált, de jelentős növekedési tényezőként jelentkezett a Mol és az OTP erősödése is. Szakemberek már korábban jelezték, hogy a magyar piac alulértékelt, ezt támasztotta alá a napokban és a tegnapi kereskedés során elért növekedés is.
A magyar tőzsdén 22 milliárd forintos forgalom mellett a Molra született még mindig a legtöbb kötés. Az olajipari papírokat azért vásárolták a befektetők, mert a kibocsátás kapcsán a főforgalmazó közölte, hogy csupán a halasztott fizetéssel jegyző befektetők vételi ajánlatait fogadják el, így még sokáig nem hígulhatnak a Mol-részvények. Az olajipari papírok 11,785 milliárdos forgalom mellett 1,9 százalékkal drágultak. A nap nyertese a Richter lett 4,4 százalékos erősödésével: a gyógyszergyártó cég papírjait szintén a privatizációs spekuláció miatt vásárolták, de elemzők szerint Bogsch Erik vezérigazgató tegnapi nyilatkozata nem befolyásolta a részvény drágulását. Néhány napos csend után az OTP részvényei is újra emelkedtek, a banki papírok tegnap 2 százalékkal drágultak. Néhány eddig stagnáló kis kapitalizációjú részvény ára is jelentős javulást ért el a tegnapi üzletnapon.
A nemzetközi tőkepiacokon a távközlési részvények próbálták húzni az indexeket, de az amerikai munkaerő-piaci jelentés komoly gátat szabott az emelkedéseknek. A telekommunikációs ágazat erősödését a Vodafone okozta azzal, hogy 18,5 millió saját részvény vásárlását jelentette be. Ez azt jelenti, hogy a legsikeresebb távközlési vállalat vélhetően újabb felvásárlásba kezd a közeljövőben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.