Mérsékelt erejű, de határozott emelkedési hullám keletkezett tegnap a tőkepiacokon, ennek hatására a BUX kurzusa is növekedett. A magyar tőzsdemutató a reggeli nyitás után 130 pontot emelkedett, ez a javuló trend kora délutánig kitartott. A kereskedés délutáni szakaszában a BUX-ra egyre nagyobb erővel hatott a nemzetközi optimista hangulat, így az indikátor 225,82 pontot emelkedve 11 631,66 ponton zárhatott.
Nyugat-Európában az autógyártók és a gyógyszeripari cégek részvényei húzták felfelé az indexeket, az FTSE 0,39 százalékot erősödött, míg a DAX piacán sokáig javuló trend uralkodott, de zárás előtt a német indexre gyengítő spekulatív erők hatottak. Nyugat-Európában márciusban 6,9 százalékkal – immár második hónapja – emelkedett az eladott új autók száma; az új modellek visszacsábították az autószalonokba a vásárlókat – derül ki az autógyártók brüsszeli székhelyű szervezetének, az ACEA-nak a felméréséből. A legtöbb gyártó egy-két százalékos növekedést jelzett 2004-re; 2003-ban, amikor az iraki háború és a gazdasági pangás aláásta a fogyasztói bizalmat, 1,3 százalék volt a növekedés üteme. Az elemzők többsége az év második feléig nem jósol meredek javulást. Az autóipar az EU GDP-jének mintegy négy százalékát adja, és mutatója a gazdaság egészének, főként a fogyasztói hangulatnak is. A legnagyobb európai autógyártó, a Volkswagen eladásai 11,6 százalékkal megugrottak; elmaradt ugyanakkor az átlagtól a Renault eladásainak növekedése, mert a gyár a haszonra összpontosítva korlátozta kevésbé nyereséges európai tevékenységét – írta az MTI–Eco.
A magyar parketten a 18,7 milliárd forintos forgalom több mint felét az OTP- és a Mol-papírok adásvétele tette ki. A vezető részvények kivétel nélkül drágultak, a Matáv 24 forinttal, a Mol 150 forinttal, az OTP 120 forinttal drágult. A Richter 55 forinttal erősödött, míg az Egis 105 forinttal értékelődött fel. A nap nyertese a Titász lett 4 százalékos drágulásával.
A Zalakerámia ára a felvásárlási ajánlat ellenére csupán 60 forinttal erősödött. A Lasselsberger Ceramics Kft. 2350 forintos árfolyamon nyilvános vételi ajánlatot tett közzé a Zalakerámia Rt. valamennyi részvényére.
Volt amerikai nagykövet: A jelenlegi adminisztráció még az utolsó órákban is ellenségesen kezeli Magyarországot