Gusztos Péter (SZDSZ) és Rubovszky György (Fidesz) társelnökletével tegnap megkezdte munkáját a cigány holokauszt áldozatainak kárpótlását vizsgáló parlamenti bizottság. A testület felállítását azért kezdeményezte többek között Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, mivel a nemzetközi kárpótlások körül egyre sokasodtak a botrányok. Mint megírtuk, például az Osztrák Megbékélési Alap által folyósított jóvátétel kapcsán kilenc megyében nyomoz a rendőrség csalás, sikkasztás gyanúja miatt. A bizottság célja, hogy képet alkosson a cigánykárpótlásról, kivizsgálja és nyomon kövesse, mi történt e területen, felderítse a visszásságokat, megakadályozza a visszaéléseket. A négypárti támogatással létrehozott testület megvizsgálja többek között, hogy milyen hazai és nemzetközi kárpótlási akciók zajlottak, milyen szervezetek vettek részt a lebonyolításban, őket ki bízta meg, hogyan teljesítették a feladatot, hányan jelentkeztek a kárpótlásra, mennyien kaptak jóvátételt. Fényt kívánnak deríteni arra is, hogy kik, mely szervezetek felelősek azért, hogy átláthatatlanná vált a helyzet. Farkas Flórián, a bizottság tagja elmondta: meg kell vizsgálni azt is, milyen lehetőségek vannak a cigányság kollektív kárpótlására. Mint fogalmazott, sokan fájlalták, hogy a holokauszt 60. évfordulóján szinte szó sem esett a cigányság veszteségeiről. A grémium következő ülésén e témát is megvitatják majd.

Orbán Viktor: Oroszfüggőség-ügyben a szakértelem Önöknél van – videó