Röviden

2004. 04. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb pontok kerültek a Nabi Rt. április 27-i közgyűlésének napirendjébe. Részvényesi indítványra az igazgatóság felvette a közgyűlés napirendjére az igazgatósági tagok visszahívásáról, az igazgatóság jegyzett tőke felemelésére szóló felhatalmazásának visszavonásáról. (P. B.)

Az Inter-Európa Bank Rt. éves rendes közgyűlésén a részvényesek úgy döntöttek, hogy a bank a 2003. évi tevékenység alapján az alaptőkére vetítve 8,8 százalékos osztalékot fizet. (P. B.)

Franciaországban az állami pénzügyi szektorban ötezer alkalmazottat érintő leépítést hajtanak majd végre – jelentette be Nicolas Sarkozy, a hónap eleje óta hivatalban lévő új pénzügy- és gazdasági miniszter. Mint a TF1 televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, Franciaországban az adóterhek igen magasak, emiatt is szükség van 2007-ig ötezer állás felszámolására. Ezzel elérhető, hogy az adóterheket más országok átlagos szintjére vigyék le. (MTI–Eco)

A Suzuki Motors japán autóipari vállalat, amely húsz százalékban a General Motors tulajdona, amerikai eladásainak a mostani 200 ezer autós szintről a háromszorosára való emelését tervezi 2007-ig. A Suzuki bejelentése szerint a 2003- tól 2007-ig terjedő időszakban kilenc új modellt vezetnek be a piacra, közülük a Forenza Wagon már a negyedik, amit a minap bemutattak New Yorkban. (MTI–Eco)

A litván kereskedelmi mérleg hiánya februárban több mint kétszerese volt a tavalyinak: 273 millió litaszról 573 millió litaszra (201 millió dollárra) emelkedett – közölte a litván statisztikai hivatal. A litván export 8,3 százalékkal nőtt, miközben az import 17,0 százalékkal ugrott meg. (MTI–Eco)

Változatlan maradt az előző értékesítéshez képest a hathetes hátralévő futamidejű likviditási diszkont kincstárjegyek hozama. A tegnapi aukció során 12,09 százalékos átlagos éves hozam alakult ki. A meghirdetett 25 milliárd forintnyi jegyekre 26,53 milliárd forintnyi jegyzés érkezett, ebből a kibocsátó húszmilliárd forintnyit fogadott el. (P. B.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.