Elfogyott a lendület

Enyhe korrekcióval zárta a kereskedést tegnap a magyar tőzsde, a délelőtti kétszáztíz pontos felfutás után a BUX egyre alacsonyabbra ereszkedett. Zárásra a magyar tőzsdeindikátor nyeresége huszonöt pontra apadt le. Elemzők szerint a tizenhárommilliárd forintos forgalom és a vezető részvények – kivétel a Matáv – drágulásáról azt nyilatkozták, hogy a piac még mindig bizonytalan. A befektetők az amerikai Federal Reserve (Fed) kamatdöntésére vártak, de a kedélyeket a Goldman Sachs lehűtötte, mondván a Fed a jövő év közepén emel először kamatot, most úgy véli, hogy erre már idén június végén sor kerül.

2004. 05. 12. 17:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Goldman Sachs eddig arra számított, hogy az amerikai jegybank 2005 közepéig nem változtat az irányadó kamaton, kedden azonban azt közölte, hogy legújabb várakozása szerint a Fed kamatalakító nyílt piaci bizottsága (FOMC) június 29-én kezdődő kétnapos ülésének utolsó napján huszonöt bázispontú kamatnövelésről határoz. A Goldman Sachs az idei év egészére száz bázispontú kamatemelést valószínűsít a jelenlegi, negyvenhat éves mélyponton álló egy százalékról. A Goldmant a makrogazdasági adatok késztették véleményének megváltoztatására – jelentette ki a cég egyik szakértője, Bill Dudley.
Az amerikai kamatok alakulása a pesti parkettre is rányomta a bélyegét, a Mol, OTP, Richter hármas drágulva zárt, míg a Matáv ára tíz forinttal erodálódott. Gyengült még a napközben emelkedést mutató Antenna Hungária, valamint a 240 forintot zuhanó Egis és az Erste által 875 forintra felminősített Rába is. A gépgyártó részvényeit a pénzintézet azért ajánlja vételre, mivel jelenleg huszonöt százalékkal a névértékük alatt forognak. A Rába növekedési lehetőségei kiszámíthatók, jó kilátással bír a társaság arra nézve, hogy idén nyereséget produkálhasson.
A nemzetközi tőkepiacokon optimista hangulat uralkodott, a DAX és az FTSE egy százalék feletti növekedést produkált, és hasonlóan javulóban voltak a tengerentúli börzék. A német parkett a Deutsche Bank vételi ajánlatával volt elfoglalva. Állítólag a német bank vételi ajánlatot tesz a német Postbankra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.