A forgalmi mutató 11,716 milliárd forintot jelzett, ebből a legnagyobb részt a Richterre kötötték. A gyógyszergyártó cég részvényei napközben több száz pontos veszteséget jeleztek, de az Alkotmánybíróság (Ab) határozata fordulatot hozott, így a Richter részvénye 300 forintot drágult. Hasonló trendforduló mutatkozott az Egis részvényeinek körében is, ami végül 45 forintos nyereséget hozott minden Egis-részvényesnek. A Matáv, a Mol és az OTP hármas viszont nem tudott növekedést kicsikarni magából. A távközlési papírok 28, az olajipariak 145, míg a banki részvények 76 forinttal lettek olcsóbbak.
A Richter száguldása és fordulója kapcsán az elemzők megjegyezték, hogy eddig a gyógyszergyártó cég részvényei azért nem tudtak növekedni, mert semmi nem bizonyította, hogy a jogértelmezők igazat adnak az Ab-hoz fordulóknak. A szakértők rámutattak, attól, hogy az Ab jogtiprónak tekintette a kormányhatározatot, még komolyabb jövőbeli árfolyam-növekedést nem szabad elvárni a gyógyszergyártóktól, minden azon múlik, hogy a kormány milyen módon próbál meg érvényt szerezni az árbefagyasztásnak.
A kisebb forgalmú részvények közül tegnap az Antenna Hungária ára is fordulatot tudott venni. A műsorszóró társaság részvényei egyhetes gyengélkedést követve 75 forinttal drágultak.
A bankközi devizapiacon az eurót a BÉT zárásakor 251,40/60 forinton jegyezték, kissé lejjebb a 252,00/10 forintos hétfő délutáni kurzusnál. A forint 10,93 százalékon állt az ingadozási sáv erős oldalán, 20 bázisponttal erősebben a hétfői helyzeténél. Mérsékelt forgalomban 251,45 és 252,35 forint között jegyezték az eurót; az üzletkötők szerint kiegyensúlyozott kereskedés folyt. A dollár a nemzetközi piaci tendenciákat követve Budapesten is jelentősen gyengült. A tegnap délután jegyzett 207,70/90 forintos kurzus több mint három forinttal volt gyengébb a 210,90/211,10 forintos hétfői árfolyamnál.
A forintpiacon 30 bázisponttal 11,20/25 százalékra emelkedett az overnight kamat, a tomnext és az egyhetes kamatok pedig 11,50 százalékra álltak be.
Lanyhuló érdeklődés
Csökkenéssel zárták a kereskedést a nemzetközi tőkepiacok: az FTSE és a DAX értéke egy százalék alatti leértékelődést mutatott, míg a Budapesti Értéktőzsde részvényeit jegyző BUX 1,45 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot. A magyar tőzsdemutató a nyitást követő első fél órában előbb 11 050 pontig, majd kora délután 10 950 pontig zuhant. A nap végén a gyógyszergyártók árfolyamának megfordulása következtében enyhe korrekciós hullám keletkezett, de az nem tudta átlendíteni a BUX-ot a nyereség irányába.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!