Budapestről, a fővárosi Szent János Kórházból kereste meg intézményünket egy májbeteg kezelőorvosa, aki elmondta, hogy egyetlen kórházban sem sikerült elvégeztetni a páciens májkatéterezését – mondta az ügyről Csiba Gábor, a Miskolci Megyei Kórház főigazgatója. A kezelőorvos jelezte: a beteg írásban nyilatkozott arról, hogy vállalja a beavatkozás költségeinek megtérítését – tette hozzá.
E nélkül nem tudtuk volna elvállalni a műtétet, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kaszszájából a katéterekre szánt 4,7 millió forintos éves keretünk ugyanis már most elfogyott. Amellett, hogy főigazgatóként a legmagasabb szintű ellátást garantálom minden betegnek, az is feladatom, hogy fenntartsam az intézmény pénzügyi egyensúlyát. Másfél hete levélben tájékoztatta a főigazgató az OEP-et a kialakult pénzhiányról, amelyet az okozott, hogy kiugróan megemelkedett az intézményben az elvégzett májkatéterezések száma. Ezt Bartucz Attila, a hivatal szóvivője is megerősítette. Hozzátette: arról nem volt tudomásuk, hogy az intézmény kiszámlázza a betegeknek a beavatkozás költségét. Nem is értik, hogy miért volt erre szükség, hiszen pénzügyi átcsoportosításra minden további nélkül hajlandóak. A szóvivő elmondta: a katéterekre minden évben egy bizonyos összeg áll rendelkezésre az egészségbiztosító kasszájában.
Kérdés, hogy tényleg nem végezték volna el máshol a betegen ezt a beavatkozást? Miután az ügyről az egészségbiztosítónál érdeklődtünk, a hivatal megkereste a debreceni klinikát, a másik centrumot, ahol ilyen műtéteket végeznek. Ott azt a választ kapták, hogy az éves keret 70 százaléka még rendelkezésre áll, így természetesen jelenleg is végeznek ilyen beavatkozásokat.
Pénzért végeztek ingyenes beavatkozást
Hétszázezer forintot számlázott ki a miskolci kórház egy betegnek a rajta elvégzett májkatéterezésért, holott ezt a beavatkozást elvileg a társadalombiztosítás teljes mértékben finanszírozza.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!