Szinte az összes gyártó előrukkolt már a fényképezőgéppel ellátott készülékével, az egyik sereghajtó, a Samsung nemrégiben bemutatta azokat, amelyeket az idei nyári szezonra dob piacra, és amelyek megjelennek majd Magyarországon is. A többségük középkategóriás, valamilyen módon szétnyitható készülék. A legolcsóbb modell nagyobb és szebb kijelzőt kapott, a csúcskategóriásak pedig Palm vagy Windows Mobile operációs rendszert. Még egyik sem támogatja a szélessávú EDGE-adatátvitelt és a Bluetooth rádiós hálózati kommunikációt, de az év vége felé mindkét technológia megjelenik egy-egy Samsung-készülékben.
A szétcsúsztatható SGH–D410 egyik erőssége a kijelzője, hiszen 176x220 képpontot és 260 ezer színt tud megjeleníteni. Elforgatható, hagyományos minőségű kamerája filmrögzítésre is alkalmas, és 64 szólamú csengőhangokat szólaltat meg. Emellett van benne e-mail kliens, WAP, mms, és kezeli a Java-programokat. A Samsung ezzel egy időben, június elején dobja piacra a kisméretű SGH– X450-es modellt is.
Júliusban az SGH–E300 kameratelefon megjelenése várható, amelynek a belső és a külső kijelzője is 65 ezer színt tud megjeleníteni; a belső 128x160, a külső pedig 96x64 képpontos. A kagylóformájú, szétnyitható készülék beépített kamerája VGA-minőségű fotókat készít. Augusztusban a szétcsúsztatható SGH–E800 kerül a boltok polcaira, amely hasonló minőségű kamerával lett felszerelve, de beépített vakuval és huszonkét megabájtos belső memóriával rendelkezik, amelyet MMC-kártyával lehet bővíteni. A készülék kijelzője 65 ezer színű és 128x160 képpontos. Az úgynevezett okos telefonok sorát az SGH–i700 és SGH–i500 modellekkel gyarapítja idén a Samsung, amelyek közül az előbbi Microsoft Pocket PC 2002, az utóbbi Palm operációs rendszert használ. Mindkét készülék háromsávos, támogatja a WAP 2.0, GPRS, mms és Java technológiákat, illetve hatvanötezer színű kijelzővel, VGA-kamerával, MMC-kártyaolvasóval és e-mail klienssel rendelkeznek. Az i500 esetében a kijelző, míg az i700 esetében a kamera forgatható el – írta az origo.hu.
A Samsung első megapixeles kameratelefonja az SGH–P730, amely 1024-szer 864 képpontos felvételeket készít. A szeptemberben megjelenő, kagylóformájú mobil jó minőségű, minden irányban elforgatható TFT-kijelzőt kapott (260 ezer színű és 176x220 képpontos). Az SGH–P730 memóriája MMC-kártyával bővíthető, és van benne mp3-lejátszó is. A Samsung elegáns készülékei egyesek szerint kifejezetten vonzók, mások szerint lerí róluk távol-keleti eredetük.
Nem tétlenkedett eközben az egyik legismertebb és legnagyobb mobilkészülék-gyártó sem, a japán– svéd SonyEricsson, amely három új, multimédiás funkciókkal telezsúfolt mobiltelefonnal és újfajta kiegészítőkkel rukkolt elő. A készülékek várhatóan csupán a karácsonyi szezonra kerülnek a boltokba. Az S700-as készülék billentyűzetéhez egy újfajta megoldásnak köszönhetően a készülék felső részének elforgatásával lehet hozzáférni. Ez a nagy képernyős mobil már egy egyszerűbb digitális fényképezőgéppel is versenyre kelhet, mivel integrált kamerája 1,3 megapixeles érzékelőjű (CCD), így akár 1280x960 pixel felbontású fotók is készíthetők vele. A mobilnak nagy felbontású, 262 ezer színárnyalat megjelenítésére alkalmas képernyője van, memóriája pedig Memory Stick Duo kártyákkal bővíthető. A háromsávos, tengerentúlon is használható telefon támogatja a GPRS adatátvitelt, e-mail klienssel is rendelkezik, s a hagyományos Java-támogatás mellett felvértezték egy háromdimenziós játékok futtatását biztosító Mascot Capsule nevű szoftveres technológiával is. A mobil infravörös, Bluetooth-, illetve USB-kapcsolaton keresztül csatlakoztatható PC-hez, megjelenése az év utolsó negyedévében várható.
A Nokia többéves szünetet követve karácsonyig piacra dobja a 9500 jelű kommunikátorát, amely az elődjeihez hasonlóan kettéhajtható kivitelben készül, teljes méretű billentyűzete s 80 megabájt felhasználói memóriája van – ez MMC-memóriakártyákkal tovább bővíthető –, és a Symbian operációs rendszer 7-es változata fut rajta a Series 80 nevű felhasználói felülettel kiegészítve, emellett Java-programok futtatására is képes. A mobilnak kisméretű, színes külső kijelzője, valamint egy nagyméretű belső képernyője van, ez utóbbi felbontása 640x200 képpont, s 65 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. A Nokia közleménye szerint a háromsávos 9500-as a GPRS-t és a gyorsabb, akár 236 kbit/szekundumos sebességű adatátvitelt biztosító, EDGE nevű adatátviteli szabványt egyaránt támogatja, továbbá Wi-Fi vezeték nélküli hálózatokra is lehet vele kapcsolódni – ebben az esetben az adatátvitel sebessége legfeljebb 11 megabit lehet másodpercenként. Nem mellékes továbbá, hogy az új kommunikátort beépített, VGA-felbontású, mozgókép rögzítésére is alkalmas digitális fényképezőgéppel is felszerelték.
Újabb lelepleződés: Magyar Péter pártja egy egri lángosozó helyére van bejegyezve