.A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt követően adta közre állásfoglalását, hogy eljárást indított tíz nagykereskedő ellen. Arról kapott jelzéseket ugyanis a hivatal, hogy egyes cégek azért tartják vissza készleteiket, mert tudják, hogy július 1-jétől áruik tizenöt százalékkal felértékelődnek. A törvény szerint az áremeléseket megelőzően tilos egy terméket a forgalomból kivonni vagy visszatartani indokolatlan előny megszerzése vagy versenyhátrány okozása céljából.
Bujdosó László országos tiszti főorvos bízik abban, hogy július 1-je után rendeződik a helyzet. Szerinte most sincs veszélyben a lakosság ellátása. Mint arról már tegnap beszámoltunk, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat is vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, ki a felelős azért, hogy országszerte számos patikában nem jutnak hozzá gyógyszereikhez a betegek. Bujdosó László hozzátette: a tisztiorvosi szolgálat intézkedett, hogy a nagykereskedők fogadják a patikák rendeléseit, ha csak kisebb mennyiséget is, de minden orvosságból folyamatosan szállítsanak. A kereskedők a létfontosságú gyógyszerekhez soron kívüli hozzáférést biztosítanak.
Kereskedők gyanúban
Gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek és tisztességtelen piaci magatartásnak minősülhet, ha a gyógyszer-nagykereskedők megtagadják a patikák megrendeléseinek teljesítését – tartalmazza a Gazdasági Versenyhivatal állásfoglalása.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!