Bár a gyógyszergyártók azt kérték Mádl Ferenctől, hogy kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól az ártörvény múlt héten elfogadott módosításával kapcsolatban, a köztársasági elnök tegnap aláírta a jogszabályt, ami arra ad lehetőséget a kormánynak, hogy legfeljebb kilenc hónapra befagyassza a gyógyszerárakat.
Tegnap több gyártói szövetség is jelezte, hogy alkotmányossági aggályaik miatt a taláros testülethez fordulnak. Úgy látják, hogy az elfogadott szövegből hiányoznak az egyértelmű meghatározások, ami – véleményük szerint – sérti a jogbiztonság elvét. A szöveg ugyanis csak annyit mond ki, hogy az árbefagyasztásra a gyógyszerpiac átmeneti zavarainak elhárítása vagy a piac egyensúlyának fenntartása érdekében van lehetőség, ám ezeket a fogalmakat nem tisztázza.
A kormány egyébként ígéretet tett arra, hogy nem él az árbefagyasztás lehetőségével. Ezt a múlt héten vállalta a kabinet, amikor megállapodást kötött a gyártók képviselőivel, hogy közös teherviseléssel garantálják: a betegeknek az év végéig nem kell többet fizetniük a medicinákért. Az ártörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadvány nem érinti ezt a megállapodást.
Mádl aláírta az ártörvényt
Mádl Ferenc államfő aláírta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a kormánynak a gyógyszerárak befagyasztását. A gyógyszergyártók nem értenek egyet a döntéssel, és az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Mindez nem befolyásolja azt a megállapodást, amely garantálja, hogy az év végéig nem nő az orvosságok lakossági térítési díja.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!