Optimizmus Nyugaton

Már nem szokatlan, hogy a magyar tőzsde indikátora, a BUX a nyitás után erőteljes emelkedést jelez, majd visszaesik és végül a gyengülésre spekulálók miatt enyhe növekedéssel zár. A BUX tegnap követte a megszokott trendet, a nyitáskor még mínuszban állt, majd gyorsan átlendült a pozitív tartományba és az első fél óra alatt már elérte napi maximumát is, amely 11 183,06 ponton volt. A kereskedés többi részében a tőzsdei mutató a reggeli nyereségét olvasztotta el, záráskor a BUX 11 189,04 ponton állt, amely 69,56 pontos növekedésnek felelt meg. A forgalom igen alacsony volt, nem érte el a 6 milliárd forintot. A kiskapitalizációjú részvényeket jegyző Bumix index napközben a BUX-szal ellentétesen haladt, de végül 3,36 pont nyereséggel zárt.

2004. 06. 05. 17:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi tőkepiacokon optimista hangulat uralkodott, a befektetők kedvezően értékelték az OPEC döntését, de hasonlóan kedvező hírként vették tudomásul az amerikai foglalkoztatási adatokat. Az Egyesült Államokban májusban a szakértői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma. A bejelentés szerint májusban a mezőgazdasági ágazaton kívül foglalkoztatottak száma 248 ezerrel nőtt.
A pesti parketten a vezető részvények többsége drágult, ez alól csupán a Richter volt kivétel, a gyógyszergyártó cég papírjai 590 forintos veszteséget realizáltak a nap végére. A másik gyógyszerrészvény, az Egis viszont 65 forintot drágult. A Matáv 21 forintot, a Mol 25 forintot, az OTP 10 forintot emelkedett.
A kisforgalmú papírok sorából jelentős növekedéssel került a partvonalon túlra az Antenna Hungária, a BorsodChem és a Synergon, az FHB viszont 65 forintot csökkent. Elemzők szerint a műsorszóró cég részvényeit újból a spekuláció mozdította meg, korábban 3300 forint körül is kereskedtek a társaság papírjaival.
A bankközi devizapiacon délután 251,95/252,05 forinton jegyezték az eurót, 15 fillérrel erősebben a csütörtök délutáni 251,80/90 forintos kurzusnál. A forint délután 10,75 százalékon állt az ingadozási sáv erős oldalán, 6 bázisponttal gyengébben a csütörtöki helyzeténél. Alacsony forgalomról számoltak be a kereskedők a bankközi devizapiacon, az eurót 251,85 és 252,05 forint között jegyezték. Hétfő délutánig a kivárás jellemzi majd az üzletmenetet – mondják, akkor kerül nyilvánosságra a monetáris tanács soros ülésének határozata. A piacon többségben van az a vélemény, hogy a monetáris tanács hétfőn 25 bázispontos kamatcsökkentésről határoz, ennél nagyobb mértékű redukcióra nemigen számítanak. Kevesebben vannak azok, akik szerint a kamatdöntés előtt az MNB megvárja a június 11-én megjelenő májusi inflációs, illetve a június 14-én megjelenő fizetésimérleg-adatokat is, ebben az esetben legkorábban a június 21-i ülésen kerülhet sor kamatcsökkentésre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.