Május 3-a és június 5-e, azaz a névváltás és a T-Mobile-nap közötti időszakban a társaság közel 300 üzlete, WAP-oldala, honlapja, szóróanyagok, hirdetések, kiadványok jelentek meg az új szín- és képi tartalommal. A T-Mobile márka bevezetése a nemzetközi előírások betartása mellett – a vállalatcsoport munkavállalóinak, gyártók, beszállítók, grafikai stúdiók és reklámügynökségek, tanácsadók közreműködésével – szinte teljes egészében hazai szakembergárdával zajlott le. A márkaváltással együtt az eddigi Westel-honlapot megjelenésében, kezelhetőségében egyaránt korszerűbb, az eddigieknél egyszerűbben használható, új honlap váltotta fel június első hetében. A T-Mobile internetoldalán – www. t-mobile.hu – egyéni vagy vállalati portál között lehet választani, és könnyen elérhető lesz a népszerű Webshop is. A legkeresettebb témák köré csoportosított, új menürendszer átláthatóságot biztosít, és a sokak által használt szolgáltatások – így például a tudakozó – ezentúl a főoldalról érhetők el. Az arculatváltozásban újdonság a fehér mellett a magenta és a szürke szín, és a társaságra jellemző képek alapján áll majd össze a T-Mobile-honlap. Átalakultak a tájékoztató oldalakon kívül a szolgáltatási és ügyfélszolgálati felületek is. A júniusi változtatásokat az elkövetkező hónapokban újabb kiegészítések, illetve fejlesztések követik – közölte a T-Mobile.
Jelentősen kibővül a t-zones néven elérhető tartalomszolgáltatás, amit elsősorban nemzetközi partnerkapcsolataira támaszkodva valósít meg a T-Mobile. Magyarország legnagyobb mobil-tartalomválasztékát a WAP mellett sms-ben, mms-ben és interneten egyaránt kínáló t-zones számos új érdekességgel szolgál. Így például a zenei csatornaként ismert MTV hetente frissülő top 20-as európai slágerlistája vagy a jól ismert Universal Mobile sztárjainak háttérképei, a népszerű slágerek polifonikus és mp3-formátumban letölthető csengőhangváltozatai egyaránt megtalálhatók lesznek. A megújult videotárban az extrém sportoktól a divat világáig több témakörben a hollywoodi Cinema Electric stúdió kifejezetten mobiltelefonra készült videofilmjei tölthetők le. A legújabb filmekkel kapcsolatos háttérképek és játékok közül választhatnak a t-zones portál látogatói, és ugyanígy elérhetők lesznek a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Walt Disney-rajzfilmfigurák. A játékok kedvelői számára jó hír, hogy több új kalandjáték mellett a t-zones oldaláról a T-Mobile ügyfelei júniusban ingyenesen tölthetik le telefonjukra a PC-s változatban már jól ismert Prince of Persia® Harem Adventures játékot.
készüléken az Európa-bajnokság is. Júniusban a labdarúgó Európa-bajnokság minden mozzanata nyomon követhető lesz mobilon. Az ország hét városának T-Mobile foci Eb-klubjában, valamint WAP-on, sms-ben, mms-ben és a Magyarországon újdonságnak számító video-mms üzenetekben követhetők a labdarúgócsapatok mérkőzései. A T-Mobile WAP-oldalán szinte minden megtalálható, amit az Eb-ről tudni érdemes, a történelmétől a teljesen friss aktualitásokkal bezárólag. Megfelelő mobiltelefonnal a híreken túl a játékosok és helyszínek képes bemutatói, a meccsekről és gólokról készült tudósítások is napirenden lesznek, és a letölthető videofelvételek is érdekességekkel szolgálnak. A T-Mobile ügyfelei mobiltelefonjukra mms-ben rövid videofilmeket kapnak a már megszokott és kedvelt képes összefoglalók mellett. A labdarúgó Eb-vel kapcsolatosan rádiókban, sms-en, mms-en és a rendezvényeken elhangzó sok száz kérdés válasza a T-Mobile WAP-oldalán, a t-zones portálon lesz elérhető.