Júliusi árcsökkenés az euróövezetben

Júliusban csökkentek az árak az euróövezetben – derül ki az Eurostat honlapján publikált elemzésből. A statisztikai hivatal korrigálta éves inflációs tervét.

2004. 08. 19. 16:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lefelé módosította az Eurostat az eurózóna éves inflációs adatát. Ennek hátterében az áll, hogy a vártnál nagyobb mértékben, 0,2 százalékkal csökkentek az árak júliusban az előző havi adathoz képest. A statisztikai hivatal 2,3 százalékra módosította az éves inflációs adatot a korábbi 2,4 százalékról. Elemzők arra számítottak, hogy júliusban éves összehasonlításban 2,4 százalékos lesz a drágulás a mértéke. Az infláció májusban kétéves csúcson 2,5 százalék volt az üzemanyagárak emelkedése miatt, de az áremelkedés üteme azóta az Európai Központi Bank (EKB) által kitűzött cél, az évi 2 százalék közelében van. A fogyasztói árak júliusi csökkenése azzal hozható összefüggésbe, hogy a ruházati termékek 6 százalékkal, az élelmiszerek 0,5 százalékkal lettek olcsóbbak júniushoz képest.
Idetartozó hír, hogy az Európai Bizottság által közzétett jelentés alapján folytatódik az euróövezet gazdaságának lassú növekedése: a harmadik negyedévben 0,3–0,7 százalékkal gyarapodhat a hazai össztermék (GDP) a második negyedhez képest. A negyedik negyedéven is hasonló növekedést jósol a brüszszeli testület. Az eurózónában a második negyedévben 0,5 százalékkal nőtt a GDP az első három hónaphoz képest; elemzők 0,6 százalékos növekedésre számítottak. Az unió 25 tagállamát figyelembe véve a növekedés 0,6 százalékos volt a második negyedévben.
Éves összevetésben a GDP 2 százalékkal nőtt a második negyedévben az euróövezetben, és 2,2 százalékkal a 25 tagországban. A legnagyobb növekedés Litvániában volt (6,9 százalék), Görögországban 3,9 százalék, Nagy-Britanniában pedig 3,7 százalék. Az Egyesült Államokban az Eurostat szerint 4,8 százalékkal gyarapodott a GDP a második negyedévben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.