Száz dolgozót küld el a Pannon Volán

2004. 08. 10. 17:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem százfős létszámleépítésre kényszerül a Pannon Volán (PV) Rt. Az elbocsátások oka, hogy a cég vesztett a Pécsi Közlekedési Rt. Ikarus buszok szervizelésére kiírt közbeszerzési pályázatán – tudta meg a Világgazdaság. A cég nehézségei miatt egyébként tavaly 65 dolgozójától vált meg, és felméréseket követően négy vonalon a szabad- és munkaszüneti napokon induló járatai megszüntetésére kényszerült.
A vállalat a múlt esztendőben 5,8 milliárd forintos árbevétel mellett 5,3 millió forint üzleti eredményt ért el. A PV Rt. árbevétele 2002-ben 5,5 milliárd, nyeresége pedig 3 millió forint volt. A cég számára a legnagyobb gondot az okozza, hogy folyamatosan csökken az utasok száma, továbbá a kormányzati és önkormányzati támogatások egyre mérséklődnek, a működtetési költségek pedig egyre magasabbak. A felsoroltak együttesen akadályozzák a szolgáltatás színvonalának javításához nélkülözhetetlen fejlesztéseket. A menedzsment a forgalom további csökkenése és az egyre kedvezőtlenebb működési környezet mellett mintegy hatmilliárd forint árbevételt és egymilliós adózás előtti eredményt tervez. A társaság tavaly 558 millió forintot fordított beruházásokra; a pénzből hat új buszt vásároltak, harmincháromnál motorcserét végeztek, tízet pedig teljesen felújítottak. A járműpark azonban így is az egyik legelavultabb az országban: a buszok életkora átlagosan 14,2 év.



Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.