Sztrájkveszély a MÁV Kórházban

2004. 08. 13. 20:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapzártáig nem dőlt el, hogy lesz-e munkabeszüntetés a MÁV Kórházban. Szerdán azt követően alakult sztrájkbizottság az intézményben, hogy kiderült: a dolgozók fizetése 15–25 ezer forinttal csökkent az előző havihoz képest. Megvonták tőlük a bérkiegészítést, és jelentősen csökkentették az ügyeleti díjazást, valamint az éjszakai pótlékot.
Ennek előzménye, hogy az intézmény élére márciusban kinevezett Tallósy Imre felmondta a juttatásokról is szóló kollektív szerződést. Új megállapodást ajánlott, amelyet a három közül egy érdekképviselet – az Önálló Szakszervezet – nem írt alá. A szakszervezet ügyvezetője, Viziné Bercsényi Gizella szerint azért, mert az nem rögzítette az illetménykiegészítéseket és a pótlékokat.
A dolgozók tegnap egy fórumon hallgathatták meg az érveket és az ellenérveket.
Az intézmény vezetése egyetlen kérdésünkre sem válaszolt. Közleményt adtak ki, amely szerint szabálytalan folyósítás miatt vonták vissza a szóban forgó juttatásokat, s azokat szabályozott formában, a munkahelyi vezetők javaslatai alapján kívánják visszajuttatni az érintetteknek. A sztrájkbizottság egyébként az elmaradt juttatások visszafizetésén túl bruttó hatszázalékos béremelést is szeretne elérni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.