Nyugaton a helyzet változatlan

2004. 10. 27. 16:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt hónapja kilencszázalékos szinten van a munkanélküliség a 12 tagú euróövezetben – derül ki az EU statisztikai hivatalának jelentéséből. Kutatók szerint a stagnálás, vagyis a változatlan munkanélküliségi arány azt fejezi ki, hogy a gazdasági élénkülés nem járt jelentős számú munkahely létrejöttével.
A 25 tagországból álló unióban szintén kilencszázalékos volt az augusztusi munkanélküliségi adat – azonos a júliusival, szemben a júniusi 9,1 százalékos mértékkel. Az Eurostat 12,8 millióra teszi a munkanélküliek számát az eurózónában augusztusban, amely megfelel a szakértői várakozásoknak.
Az Európai Unióban 19,3 millióan voltak állás nélkül. A legalacsonyabb a munkanélküliség az eurózónában Luxemburgban (4,3 százalék) és Írországban (4,4 százalék). A legmagasabb Spanyolországban, ahol 11 százalék. Az EU-ba újonnan belépő kelet-európai országokban az átlagnál sokkal rosszabb a helyzet: Lengyelországban 18,7 százalékos volt augusztusban (júliusban és júniusban 18,8 százalék), majd Szlovákia következik 15,7 százalékkal (júliusban 15,9, júniusban 16,1 százalék volt) a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő országok között. Összehasonlításként: az Egyesült Államokban 5,4, Japánban 4,8 százalékos a munkanélküliség.

Németországban a munkanélküliek száma, szezonális kiigazítással, 4,445 millióra nőtt szeptemberben az augusztusi 4,418 millióról – tette közzé a szövetségi munkaügyi hivatal. A kiigazított munkanélküliségi arány 10,7 százalékra nőtt az augusztusi 10,6 százalékról. A szövetségi munkaügyi hivatalban azzal kommentálták az MTI-nek a fejleményt, hogy a gazdasági fellendülés továbbra is megvan Németországban, azonban a munkaerőpiacon ennek még nem látszik nyoma. A friss szolgáltatói beszerzőimenedzser-mutató igazolta, hogy a GDP több mint kétharmadát adó ágazatban a foglalkoztatás szeptemberben is csökkent, habár kisebb ütemben, mint augusztusban. A meghirdetett állásajánlatok száma, ugyancsak szezonális kiigazítással, kétezerrel 280 ezerre nőtt szeptemberben. A munkanélküliek tényleges száma 4,257 millió volt szeptember végén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.