Röviden

2004. 10. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegy tegnapi aukcióján több mint kétszeres túljegyzés mellett 30 bázisponttal csökkent a hozamszint a két héttel korábbi értékesítéshez, és egy bázisponttal emelkedett a szerdai másodpiaci hozamhoz képest. Az aukcióra 76,35 milliárd forintnyi jegyzés érkezett a kibocsátó által meghirdetett és értékesített, 30 milliárd forint össznévértékű mennyiséggel szemben. A kincstárjegyek 10,11 százalékos átlagos éves hozammal keltek el a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség ajánlása alapján számítva. (P. B.)

Jelentősen, 61 százalékkal csökkent az Amgen harmadik negyedévi adózott eredménye elsősorban a kutatásokkal és fejlesztésekkel kapcsolatos veszteségleírások miatt. A biotechnológiai cég egyidejűleg feljavította idei egyszeri tételek nélküli eredményvárakozását, illetve bevételkilátását. (MTI–Eco)

Lemondott a Lego dán játékipari konszern vezérigazgatója, miután az átalakítási program ellenére a vállalat nem tudott kilábalni a súlyos pénzügyi válságból. Kjeld Kirk Kristiansen, aki résztulajdonosa a családi tulajdonban lévő vállalatnak, 18 év után távozik a cég éléről. A jövőben az igazgatóság alelnöke lesz. A céget Joergen Vig Knudstorp vezeti tovább. (P. B.)

Zárt aukción kívánja értekesíteni a vergődő Jukosz olajóriás fő leányvállalatát, a Juganszkot az orosz vagyonügynökség. Az aukción várhatóan csupán olyan meghívott cégek vehetnek részt, amelyek a 800 millió dolláros foglaló letétele után zárt borítékban adják be árajánlataikat, és a legmagasabb árat kínáló győz a borítékok felbontása után. Az amerikai külügyminisztérium szerint bosszantó, ha a Juganszkot nem nyílt piacon és piaci áron adják el. (MTI–Eco)

Stagnált a Nestlé árbevétele, Amerikában erősebb, Európában gyengébb volt az üzletmenet – közölte a svájci élelmiszer-ipari társaság. A szeptemberrel végződött háromnegyed évben az árbevétel 64,6 milliárd svájci frank volt, ami összehasonlítható alapon 4,5 százalékos növekedést jelent. (MTI–Eco)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.