December 15-ig fogad el diákhitel-igénylést a Diákhitel-központ a folyó félévre; az ez utáni jelentkezéseket már csak a következő szemeszterre lehet leadni. Az Educatio Press felsőoktatási hírügynökség adatai szerint november 15-én, vagyis a szemeszter második kifizetési napján 3846 új igénylő jutott először kölcsönhöz. Velük együtt már csaknem 175 ezer hallgató élt az előző kormány idején bevezetett kedvezményes lehetőséggel. A legutóbbi „pénztári napon” 1,6 milliárd forintot fizettek ki.
A magyarországi minimiálbér emelésével együtt jövőre megnőnek a diákhitel-törlesztés részletei is. Mint ismeretes, a szabályzat szerint a kölcsön visszafizetését a hallgatói jogviszony lejártát követő első hónapban kell megkezdeniük az érintetteknek. A részlet az első két évben az aktuális magyarországi minimálbér, a harmadik évtől pedig az adós fizetésének a hat százaléka. Idén az 53 ezer forintos minimálbér után 3180 forintot kell fizetni, jövőre ez 3480 forintra emelkedik. Eddig ötvenezer volt diák kezdte meg a törlesztést a kimutatások alapján. Közülük azoknak, akik állandó banki átutalással fizettek, jövő januártól új megbízást kell adniuk a számlájukat vezető pénzintézetnek, különben elmaradnak a megemelt részlet fizetésével, és büntetőkamatra számíthatnak.
A fizetési morál egyébként az Educatio Press adatai szerint nem tekinthető rossznak. A tartósan nem fizetők aránya ugyanis mindössze egy százalék körül mozog. A tartozásokat egyébként az adóhivatal hajtja be; eddig 180 ügyfél adatai kerültek át az APEH-hez.
Magyarország körülbelül ezer dollárt fordít egy-egy diákra évente. Ez az összeg a frissen csatlakozott országok között átlagosnak számít, Nyugat-Európához viszonyítva azonban kevésnek. Az UNESCO adatai szerint az Európai Unió régi tagállamai, vagyis a tizenötök 1700–8000 dollárt költenek oktatásra diákonként.
A világszervezet különböző költség- és minőségi mutatók alapján összeállított listáján a magyarországi oktatás a 127 feltüntetett ország között a huszonhetedik helyre került. A közép-európai térségben hetedik helyezésével messze megelőz bennünket Lengyelország, két helyezéssel mögénk szorul azonban Ausztria.
Közeleg az új fizetési határidő
Bevezetése óta mostanáig csaknem 175 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató vett fel diákhitelt. Jelenleg mintegy ötvenezren vannak azok, akik már törlesztenek, az adósok listáján az ügyfelek egy százaléka szerepel. A minimálbér emelésével jövőre nő a törlesztőrészlet is.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!