Újra demonstrálnak az egészségügyiek

November 20-án, 9 és 14 óra között tartják az egészségügyi dolgozók országos demonstrációját. A szervezők bíznak abban, hogy más ágazatok munkavállalói, diákok és nyugdíjasok is csatlakoznak a megmozduláshoz.

2004. 11. 05. 21:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budapest belvárosába, a Nádor utca és a Kossuth tér közé eső szakaszra már kértek területfoglalási engedélyt a szervezők. Mindezt tegnap jelentette be a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Éger István és szövetségese, Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) vezetője.
Cser Ágnes elmondta: a demonstráción szeretnék egyértelművé tenni a kormány számára, hogy az utóbbi hetek egészségügyi sztrájksorozatát nem helyi gondok és követelések indokolták, hanem országosak. A központi demonstrációig kétórás „szinten tartó sztrájkokat” tartanak – legközelebb november 11-én –, mert továbbra sem sikerült a kormányt rábírni a megfelelő tárgyalásokra. Ismert: Rácz Jenő egészségügyi miniszter az Egészségügyi és Szociális Érdekegyeztető Tanácsban kívánna tárgyalni a sztrájkolók követeléseiről, ám a szakszervezet szerint ez nem megfelelő fórum. Cser Ágnes úgy látja, a tárcavezetőt lejáratják jogi tanácsadói, mert nincsenek tisztában azzal, hogy a sztrájktörvény milyen tárgyalási kötelezettséget ír elő a kabinetnek. Kijelentette: „Nem engedhetjük, hogy ebbe belebukjon Rácz Jenő, ez a tehetséges, fiatal miniszter.”
Az országos demonstrációt akkor is megtartják, ha sikerül megkezdeni az érdemi tárgyalásokat – jelentette ki Éger István. A MOK elnöke emlékeztetett arra: szeretnék elérni például, hogy a kormány garantálja a jövő évi költségvetésben az intézmények forrásainak reálértéken tartását, és kezdje meg az elmúlt években az ágazatból kivont 1500 milliárd forint visszapótlását. Hozzátette, hogy nemcsak az egészségügyiseket várják november 20-ra, hanem más ágazatok munkavállalóit, a nyugdíjasokat és a diákokat is. Az EDDSZ megszervezi, hogy vidékről autóbuszokkal szállítsák majd november 20-án a fővárosba azokat, akik szeretnének részt venni a demonstráción.
Rácz Jenő úgy reagált: Nem lehet csak a kormánnyal tárgyalni, mint ahogy a szakszervezet szeretné, mert több érintettről van szó. A szakminiszter hangoztatta: nem zárkóznak el a kompromisszumoktól.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.