Negyed százalékkal értékelődött fel a Nikkei 225 index kurzusa a tegnapi nap során, a japán piacon a vezető részvények mutatója négyhetes csúcsára emelkedett. A piac első szekcióját jegyző Topix 0,12 százalékkal csökkent. Elemzők jelezték, hogy a Nikkei árfolyamát az amerikai gyógyszeriparról jelentkező negatív hírek gyengítették, ellenkezőleg hatottak viszont az acélipari adatok, amelyek az árfolyam-indikátor növekedését segítették.
Mindazonáltal a befektetők nem foglalkoztak túlságosan a japán kormány által közzétett, 2005-re vonatkozó GDP-növekedési jóslattal. A tokiói kormány 1,6 százalékos reális GDP-növekedést jósolt a következő, áprilisban kezdődő pénzügyi évre a mostani pénzügyi évre várt 2,1 százalék után. Takenaka Heidzo gazdasági miniszter úgy vélte, hogy haladást érnek el a fejlődést akadályozó defláció leküzdésében. Ennek jele, hogy a kormány számítása szerint a nominális GDP-növekedés a következő pénzügyi évben 1,3 százalékra gyorsul az idei 0,8 százalékról.
Komolyabb javuló trend alakult ki tegnap az európai parketteken is, a francia, a német és a brit piacokon átlagosan 0,65 százalékos növekedés volt megfigyelhető. A német tőzsdén a Deutsche Telekom (DT) 1,6 milliárd eurót érő, 3,3 százalékos állami tulajdonának értékesítése fellobbantotta a spekulánsok kedélyét. A német állam a KfW-nek, az állami fejlesztési bankügynökségnek, a kormány privatizációs ügynökének értékesítette a pakettet. Az ügylettel 15,3 százalékra növelte a KfW a DT-ben meglévő részesedését. A DT mellett a Deutsche Post részvényeit is vásárolja a nemzeti vagyonügynökség. A brit tőzsdén a távközlési és a banki papírok ára drágult jelentősen.
Pesten a BUX a kereskedés teljes hossza alatt előző szintjét támadta, a nap vége előtt negyedórával az index kibukkant a mélyből, és pozitív előjellel történelmi csúcsot döntve zárt. Tizenegymilliárd forintos forgalom és jobbára gyengülő vezető részvények határozták meg a tegnapi kereskedést. A blue chipek sorából egyedül az 1,7 százalékkal dráguló Mol-részvényeknek sikerült növekedéssel zárniuk. A Matáv 0,5, az OTP 0,2, a Richter 0,9 százalékkal lett olcsóbb. A kis forgalmú részvények közül az Egis és az Antenna Hungária ára drágult jelentősen. A Brau-ügy tovább gyűrűzik, a PSZÁF felfüggesztette a Brau Immobilien GmbH által a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat jóváhagyását. A tőkepiaci felügyelet a vételi ajánlat jóváhagyását a Fővárosi Bíróság novemberben meghozott ítélete ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem elbírálásáig függesztette fel.
Felívelt a BUX
Általános emelkedési hullám jelentkezett tegnap a tőkepiacokon; a legnagyobb ázsiai tőzsde indexe, a tokiói Nikkei 25,10 ponttal erősödött. Javulóban voltak az európai parkettek mutatói is, mivel a befektetők a karácsonyi kiskereskedelmi növekedésre és a Nokia 2005-ös eredményeire figyeltek. Pesten a BUX történelmi csúcsra emelkedett 36,81 pontos javulásával.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!